Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Aki bezárta az Egyes Terminált

2012. május 30. - Hölgypilota

Tegnap este Kovács Judit, a Liszt Ferenc Repülőtér Egyes Termináljának vezetője az utolsó repülőgép érkezése után bezárta a terminált. Majd a dolgozók meggyújtották az egykori indulási oldalon a megemlékezés szív alakú mécseseit, ahol a meghatottság miatt Judittal rövid interjút készítettünk.

 judit1.jpg

Meséljen arról milyen érzés ez a nap?

Hát nem könnyű megélni ezt a napot különösen itt az Egyes terminálon. A zárás mindenkinek szomorú tény, bár reális, hiszen az Egyes forgalmát elbírja már a Kettes terminál. Remélem csak átmenetileg, de kénytelenek voltunk a terminált bezárni.

judiit2.jpg

Azok, akik itt dolgoztak az Egyes terminálon, igazán nagyon szép emlékeket őriznek, és én úgy gondolom, hogy ez a kis szív, amit meggyújtottunk a kis mécsesekből az emlékek megőrzését jelképezi a szívünkben.

judit3.jpg

Próbáltunk ezzel a pár perces emlékezéssel, illetve Hardy Mihály szóvivőnk szavaival elbúcsúzni a termináltól és reméljük, hogy lesz módunk rá, ha pár év múlva a forgalom úgy alakul, akkor újra tudjuk nyitni a terminált, illetve akkor újra tudunk itt dolgozni.

judit6.jpg

És Ön holnap mit fog csinálni?

Én holnap hajnali  4-kor kezdek a Kettes terminálon, már néhány hónapja  ott vagyok ügyfél szolgálati vezető. Holnaptól megpróbáljuk a megnövekedett forgalmi igényeket  most ott lebonyolítani, remélem simán fog menni. Azért is raktuk a zárást keddre, mert szerdán gyengébb a forgalom, így könnyebb lesz megszervezni az átállást.

Köszönöm és sok sikert az új feladatához.

judit4.jpg

judit5.jpg

Az utolsó Wizz Air gép indulás előtt és a 10-es kapu a Csipkerózsika álom első pillanataiban.

süti beállítások módosítása