Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Ryanair torta fél gyertyával és a riksa

2012. augusztus 30. - Hölgypilota

Néhány napja volt féléves a Ryanair budapesti bázisa, a mai budapesti sajtótájékoztatón a vezérigazgatót Michael O'Leary-t kísérő Henrike Schmidt kisasszonyt, a cég Magyarországért is felelős kereskedelmi és marketing vezetőjét kérdeztük.

henrike1.jpg

Fél éve az ünnepi járatnyitás tortaszelésénél találkoztunk, Henrike képletesen most is elfújná a félév sikerének kijáró képzeletbeli Ryanair tortán a fél gyertyát.

henrike11.jpg

Elégedettek a budapesti bázis töltöttségével, júliusban több mint kétszázezer utast szállítottak, ebben döntő szerepe volt a kabinban szolgálatot teljesítő és nyáron ott nem fürdőruhát viselő lányoknak.

henrike12.jpg

Bár a nyári 32 járatot télen csak és ezt kiemeli, 25 járatra csökkentik, benne új desztinációval a Frankfurt –Hanh-nal, szerinte télen inkább a hétvégi járatok lesznek erősebbek. Reméli, hogy egy év alatt betöltik a Malév helyét és meglesz a vállalt kétmillió budapesti utasuk.

henrike2.jpg

Készítik a terveket, jövő nyáron már további 7-10 új járattal és várhatóan nyolc repülőgéppel lesznek jelen a magyar fővárosban.

A sajtótájékoztató után levonultunk a szálloda elé és ott bemutatták az új budapesti marketing eszközt, a riksát, melyből 17 darab hirdeti majd egy hónapon keresztül a Ryanair jelenlétét.

henrike3.jpg

 Később a nagyfőnök bevonta a táncba Henrikét is.

henrike51.jpg

henrike52.jpg

Nemsokára ünneplik majd az egymilliomodik budapesti utast, vajon mit fognak arra kitalálni?

süti beállítások módosítása