Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

200 - Kukacbombázóval műrepültem

2012. december 12. - Hölgypilota

Az AN-2-es kukacbombázó tulajdonosa és pilótája Bogár Imre szeptemberben meghívott egy kis bemutató és távolsági repülésre, felszálltunk az Ancsával.

ancsa1.jpg

Imre napközben már műrepült egyet.

ancsa2.jpg

Ezekben a nehéz időkben feleségével, aki nem pilóta, közösen viszik a légi permetező családi céget és szinte gyerekükként szeretik a HA-MAM-ot, aki sajnos évente egyre kevesebbet dolgozik.

ancsa3.jpg

ancsa5.jpg

A nap végére Imre meghívott egy elbúcsúzó lájtos műrepülésre, ekkora géppel ilyet még nem éltem át, kicsit izgulva, de bevállaltam.

ancsa66.jpg

Az öreg gép utasterét szinte teljesen kitöltötte a légi permetezést kiszolgáló tartály, mellette osontam be a jobb ülésbe, Imre szorosan belekötözött.

ancsa65.jpg

A pilótafülkében ülve minden remegett, rezegett, amikor hatalmas zajjal beindult az ezer lóerős csillagmotor.

ancsa64.jpg

A rövid gurulás, felszállás után ahogy a nyitóképen látható, éles kanyarokat vettünk, miközben a váratlan, meredek bedőlések miatt, amikor azt hittem, hogy mindjárt kiesek az ablakon először önkéntelenül a lábaim között mozgó kormány szarvába akartam kapaszkodni. Nem lett volna bölcs dolog és nemcsak azért, mert előtte Imre kérte, hogy  ne nyúljak hozzá.

ancsa69.jpg

ancsa63.jpg

ancsa61.jpg

Így szorosan fogtam az ülést egészen addig, míg egy laza hintáztatással elköszöntünk, majd sima repüléssel már a fiatal nyárfaerdő fái mértani sorokban fentről szinte csak párhuzamos vonalaknak látszottak. Kioldódott belőlem a feszültség.

ancsa62.jpg

A repülőgép idei utolsó útja volt ez a Hertelendy kastélytól a téli tárolóhely felé. A repült távolság légvonalban húsz kilométer lehetett, és nem tartott talán tíz percig  sem, amikor feltűnt alattunk a célállomás hangárépülete.

A leszállás után, ami kicsit zötykölődős volt az Ancsa begurult a bérelt helyére és a motor leállása után beállt a csend.

Imre a lassan leszálló esti szürkületben még fürgén elvégezte a szükséges ki-be-leállításokat, de a mozdulatain és a hangulatán érezni lehetett, hogy nehezen tud télre megválni a repülőgépétől.

Többször repültem már Ancsával, de az elején a műrepülés élmény felülírta az összeset. Az ünnepi hangulatommal bevártam a kétszázadik posztunkat, ez volt az, de mi nem vonulunk téli álomra.

 

süti beállítások módosítása