Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Skywork pilótanő a regionális járatokon

2013. július 02. - Hölgypilota

Lisa Gericke fél éve a svájci SkyWork Airlines pilótája. A légitársaság Bernből Európa 28 városába, köztük Budapestre is szállít utasokat. A Hölgypilóta kérdéseire Liza két repülése között válaszolt.

0_62.jpgMiért akart pilóta lenni? Hogy szerezte meg a pilóta engedélyét?

A müncheni repülőtéren az utasok becsekkolásával kezdődött a légitársasági karrierem. Ezalatt kapcsolatban voltam a repülőgépek személyzetével is. De többet akartam tudni a légiforgalmi területről és elhatároztam, hogy annak részesévé válok. Eldöntöttem, hogy elmegyek egy repülőiskolába és kereskedelmi pilóta leszek.

Egy mannheimi magán repülőiskolába jártam és közben légi utaskísérőként kezdtem el dolgozni, hogy a kiképzésemet tudjam miből finanszírozni.

 1_96.jpg

Hogy került a SkyWork Légitársasághoz? Mióta dolgozik a légitársaságnál?

A SkyWork légitársasághoz azért kerültem, mert sok korábbi kollégám már itt dolgozott. Ők meséltek nekem arról, hogy itt milyen jó a munkahelyi légkör és milyen érdekes úti célok vannak, így jelentkeztem a SkyWork-höz és Svájcba költöztem. Hat hónapja dolgozom itt és élvezem a napi repülésekben való részvételt.

Milyen típusú repülőgépen repül?

Egy Dornier 328 TP típusú repülőgépen vagyok pilóta. Szeretem ezt a típust, mert nagyon modern a pilótafülkéje, ami kényelmessé teszi a munkát.

8_49.jpg

Kérem, mesélje el egy tipikus napját, amikor utasokkal a háta mögött repül.

A személyzet indulás előtt egy és egynegyed órával találkozik. A repüléssel kapcsolatos minden fontos dokumentumot megkapunk a kollégáinktól. Ellenőrizzük a repülési tervet, útvonalat, időjárási körülményeket és a célállomás repülőterét. Kiszámoljuk a szükséges üzemanyag mennyiséget és átbeszélünk mindent, ami a repüléssel kapcsolatos. 

Azután találkozunk a légi utaskísérőinkkel és tájékoztatjuk őket a repülés időtartamáról, utaslétszámról, időjárásról és az olyan különleges utasokról, mint például a gyerekek, vagy a mozgás korlátozottak.

Ezután készen állunk, hogy felmenjünk a repülőgépre és előkészítsük az indulásra. A levegőben van idő arra, hogy felkészüljünk a célállomáson való leszállásra.

5_93.jpg

Földet érés után mialatt az utasok kiszállnak a gépből, a pilótafülke személyzete felkészíti a pilótafülkét a visszaútra.  Ekkor a kapitány és a másodpilóta megcseréli egymással az ellenőrzési feladatokat.

Ezt azt jelenti, hogy az a pilóta, aki az idevezető úton repült a visszaúton nem fog repülni.  Ez biztosítja azt, hogy mindkét pilóta tegyen egy le és egy felszállást.

A legtöbb napon négy járatot repülünk. Bernben kezdünk, onnan elmegyünk egy járatra és visszajövünk, majd innen megint elmegyünk egy másik célállomásra mielőtt visszatérünk a bázis repülőtérre. Azután, hogy Bernben leszállunk, átadjuk a repülőgépet a karbantartó kollégáinknak és a következő személyzetnek.

7_69.jpg

 A szülei és a barátai hogyan fogadták, amikor közölte velük szándékát, hogy pilóta szeretne lenni?

A szüleim nem nagyon örültek annak, amikor meghallották, hogy kereskedelmi pilóta szeretnék lenni. De ma már nagyon büszkék rám mivel látják, hogy nagyon elégedett vagyok a munkámmal és már elfogadják, hogy annak idején jól döntöttem. A barátaim a képzés alatt végig mindig biztattak és hittek bennem, ami nagy segítség volt számomra. Még mindig nagyon érdekli őket a munkám, bármikor találkozunk, mindig kérik, hogy meséljek a pilóta életemről.

Mi a kedvenc útvonala és miért?

Nagyon szeretem a barcelonai és a római járatokat, mert az Alpok csodálatos látványt nyújtanak. Egyik kedvenc útvonalam a Bern-Berlin, mert akkor átrepülünk Bajorország felett, és ha nincsenek felhők, láthatom a szülővárosomat, ahol a szüleim most is élnek.

2_98.jpg

Mi volt eddig a repüléssel kapcsolatos legemlékezetesebb pillanata?

A legemlékezetesebb pillanatom az volt, amikor először repültem a Dornier-vel.  Még most is emlékszem arra az érzésre, amikor felszálltam és teljesen ura voltam a gépnek. Nagyon boldog voltam és büszke magamra akkor is, amikor befejeztem a tanulmányaimat és a szimulátor képzést.

 A világ másik részén, a Bahamák szigetközi járatain egyszerre három kapitánynőt is találtunk.            

süti beállítások módosítása