Rotorja és toló propellere miatt mákdarálónak becézi a pilóta szleng az autógirot. Zoli pilótával húsvétkor Zalakaroson repültem vele, egyszerűen csudajó volt.
Bár a Cessnával a felázott talaj miatt még nem, de a motoros sárkánnyal és az autogiróval már lehetett séta repülni az ünnepek alatt megnyílt Zalakaros Repülőtéren.
Egy speciális kezeslábasban, a fejemen sisakkal életemben először bemásztam az autogiroba a pilóta mögé, később bekötöztek a biztonsági övekkel. A hátam mögött felberregett a motor, beindult a fejem fölött a rotor, egyre gyorsabban gurultunk a fűben, szinte észre sem vettem, már a levegőben voltunk.
A közeli Kis-Balatont elérve 300 méter magasan jártunk, de ott a legnagyobb megdöbbenésemre megálltunk. Csak lógtunk egyhelyben a levegőben és engem elfogott a félsz. Azt hittem itt és most kész, vége a repülésnek és nekem is, mert olyan erős szél van, hogy mozdulni sem tudunk.
Félve kérdeztem a mikrofonon át Zoli pilótától, ilyen erős a szél, hogy nem jutunk előre? De ő nagy nyugalommal válaszolta, á, csak a látvány miatt függeszkedünk.
Akár a képen, előttünk pompázott a Kis-Balaton szigetekkel, fákkal szabdalt hatalmas vízfelülete, a Zala folyó gátja, a Bivalyrezervátum, és távolabb maga a Balaton is. Miután engedélyt kaptunk a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér légterébe való berepülésre, toronyiránt tovább indultunk.
Alattunk a házak, de még a templomtornyok is apró maketteknek tűntek. Zalavár felé már messziről látni lehetett a repülőtér hatalmas, hosszan elnyúló betoncsíkját.
Az élmények miatt csak visszafelé tűnt fel, hogy szinte végig kinn ültem a levegőben, amikor a műszerem szerint 120-140 között hasítottuk a levegőt.
Visszatérve a Zalakaros Repülőtérre már felszállásra készülődött utánam Ida, akinek a lovaglás után húsvétkor újabb régi vágya teljesült. Boldogan mesélte férjének,felülről minden milyen picinek látszott, látta a bivalyrezervátumot is, ahova most már a következő programként könnyen odatalál.