Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Kinga és a motoros vitorlázórepülés Őcsényben

2014. július 27. - Hölgypilota

Történet egy lányról, aki az őszi egyetemi MBA képzés megkezdése előtt a nyarat nem akármilyen módon repüléssel tölti.

5_183.jpg

Koller Kingával néhány napja az Őcsényi Repülőklubban találkoztunk, miután megszabadult a vitorlázórepülő verseny aznapi teendőitől.

6_144.jpg

A BFG-n tavasszal államvizsgázott közgazdász is egyike volt az 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti és Vitorlázórepülő Elő-Európabajnokságot szervező és lebonyolító csapatnak.

17_8.jpg

A kezdetekről kérdezve Kinga elmesélte, hogy tiniként még lovagolt, gitározott és nyelveket tanult. A repülés akkor kezdte el foglalkoztatni, amikor 2011-ben először részt vett egy vitorlázórepülő versenyen.

10_77.jpg

Tavaly ősszel még a fiúk között egyetlen lányként kezdte el Őcsényben a motoros vitorlázórepülő pilóta tanfolyamot.  

1_187.jpg

De a gyors és jó eredménnyel letett vizsgák után pár napja már egyedül is repült, befejezte a légtér gyakorlatát és 40 percig 600 méter magasan repült.  

14_21.jpg

Kinga a repülés után mindig lemossa és kitakarítja a repülőgépet.

15_13.jpg

Felszállás előtt pedig nemcsak szokásosan átvizsgálja, hanem minden alkalommal az olajszintet is ellenőrzi, pedig csak meghatározott óránként kellene.

9_76.jpg

A repülés megtanította gyorsan és felelősségteljesen dönteni, és ha egy kérdésre igen és nem is lehet a válasz mindig a nem mellett dönt a repülés biztonsága érdekében.

8_99.jpg

Kinga tervei között szerepel, hogy még az ősszel megszerzi a magánpilóta engedélyt és az egyetem befejezése után a turizmus területén szeretne dolgozni.De azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy megszerzi a kereskedelmi pilótaengedélyt is.

Kinga éppen csak elkezdte, Harry herceg viszont már befejezte a repülést. Korábban már írtunk a világ első Gripen pilótanőjéről

20_5.jpg

 

süti beállítások módosítása