Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Szupernagyi még mindig a levegőben

2015. október 07. - Hölgypilota

Szeptemberben egy 82 éves szupernagyi és egy 16 éves lány közös ejtőernyős ugrása hozott újabb Guinness rekordot.

szupernagyi1.jpg

Szupernagyi egy jótékonysági szervezet alapító igazgatójaként adomány gyűjtésre találta ki a közös ugrást, amely a legnagyobb korkülönbségű duett volt a világon. Már az első napon több mint 3000 font érkezett a számlára az értelmi fogyatékosok mindennapi életbe való beilleszkedésének támogatására.

szupernagyi2.jpg

Dilys Prices, a szupernagyi korát meghazudtoló fizikai állapotban ejtőernyőzik. Maga öltözik be, tempósan ballag a repülőgéphez, fent lazán kiugrik belőle, forog, lebeg, ahogy illik, majd mintha tojásra lépne, olyan finoman ér földet.

szupernagyi3.jpg

szupernagyi4.jpg

Több mint 1500 ugrás után a kisujjában van az ejtőernyőzés minden csínja-bínja. Ami nem semmi azután, hogy túlélt egy több mint háromezer méteres zuhanást, mert csak 300 méteren tudta kicibálni az ernyő beszorult zsinórját, hogy kinyissa azt. De a sokk után sem hagyta abba.

szupernagyi6.jpg

szupernagyi5.jpg

Aki fiatalosan él, ejtőernyőzik, vitorlázik, jótékonykodik, azt az égi szellemek is körbe ölelik. A képen és a videón a szuper nagyi a kamera felé lebegve évtizedeket fiatalodik.

Korábban irtunk egy ejtőernyős nőről, akit a turbulencia tíz kilométer magasra szívott fel, de túlélte. Pont három éve pedig Félix Baumgartner hangsebesség felett zuhant alá majd negyven kilométer magasból.

süti beállítások módosítása