Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Imádni való pilótalány Svédországból

2016. június 29. - Hölgypilota

Maria ragyogóan kezeli a közösségi oldalát, ezért felkarolta őt a média és ez talán segített neki hamarabb a Boeing pilótafülkéjében a jobb székbe kerülni.

2222.jpg

Mostanában állandóan közeli pilóta hiányról olvashatunk, mégis a svéd pilótalány rögös útját látva úgy tűnik, hihetetlenül nehéz nagygépes kereskedelmi pilótává válni.

26_6.jpg

Maria még munka mellett szerezte meg először a privát, majd kétszáz repült óra után a kereskedelmi pilóta engedélyét, ami a nagygépes pilóta álmok előszobája.

24_7.jpg

Műszeres és kétmotoros képzés, vizsga után egy nyáron egy másik lánnyal két hajtóműves gépet bérelt és azzal hordta a turistákat Spanyolországba. Még mindig nem adhatta be önéletrajzát a légitársaságokhoz, ezért Rigában egy szimulátorban borsos áron megszerezte a több pilótás személyzeti együttműködés liszenszét is.

25_5.jpg

Majd szinte hetente pályázott, de három éven át hiába várta bárhonnan a felvételi beszélgetésre való behívást, közben munka mellett évente több mint ezer eurót kellett fordítania a pilótaengedélyének megtartására.

22_22.jpg

Aztán két éve egyszer – mint derült égből a villám – behívták Londonba és agyon izgulva magát végig csinálta a felvételi procedúrát, előtte újra külön órákat is vett a szimulátorban. Úgy érezte, a vizsga nem sikerült elég jól, de öt hét múlva megjött a várva várt levél.

211.jpg

Maria bekerült egy 12 fős képzési csoportba, ahol a Boeing B737-800 típusra lehetett a jogosítást megszerezni.

23_7.jpg

Pilóta gyakornokként hat hónap elméleti és szimulátor képzés, utóbbi Amszterdamban, majd a sikeres vizsga után beülhetett a lehajtható pótülésre a gyakorlatban is látni a pilóták együttműködését.  80 szektort, fel- és leszállást repült így végig, majd a vizsga után jött a hab a tortán.

222_4.jpg

Kezébe kapta a szarvkormányt, utasok nélkül hat olyan iskolakört vezethetett végre a jobb ülésből a Boeing B737-800 repülőgéppel, amikor leszállás közben már érintik a betont majd rövid gurulás után újra gázt adnak. Csodás érzés volt, amikor ötven tonna zenélt alatta.

2_278.jpg

Ezek után beülhetett a jobb ülésbe, oktató kapitánnyal pilótaként elkezdett repülni, de egy ideig még a pótülésen ott ült a tartalékja, aki már kinevezett első tisztként, ha gond lenne, bármikor helyet cseréhet vele. Télen még északon figyelt, mostanában pedig a Földközi tenger parti bázison dolgozik és várja az első tiszti kinevezését.

21_15.jpg

Képek és még több kép Maria oldaláról

Maria pályafutása során akár gyári berepülő pilótanő is lehet, ehhez valószínűleg kissé komolyabbra kell hangszerelje a közösségi oldalát. Mutatunk egy touch and go megközelítést is a balatoni reptérről. Végül Mariának még egy fapados vezérnő is lehet a főnöke.

süti beállítások módosítása