Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Földi Mars utazás Hawaii szigetének lávakövein

2016. augusztus 30. - Hölgypilota

Nem szökött meg senki a sátorból, amelyben három férfi és három nő "űrhajós" egy évig volt összezárva Hawaii szigetének hegyeiben egy Mars szimulációs kisérlet keretében. 

00_12.jpg

A vasárnap véget ért Mars utazást szimuláló kísérletben négy amerikai, egy német, és egy francia földi űrhajós élt együtt tavaly augusztus óta egy hat méter magas, száz négyzetméteres kupola alatt, szinte privát élettér nélkül. 

9_117.jpg

2_284.jpg

A kupola egy kopár, lávaköves, lakatlan területen 2500 méter magasan volt felállítva Hawaii legnagyobb szigetén, a Mars sem lesz barátságosabb ennél.

5_267.jpg

A napenergiával működő élettérben nem volt friss levegő, az egy évig eltartható ételeket előre beraktározták számukra. A külvilággal semmilyen közvetlen fizikai kapcsolatuk nem volt. A kupolát csak űrhajósruhában hagyhatták el.  

7_209.jpg

Az internetet csak korlátozottan érték el képek nélkül, a kommunikáció a valóságnak megfelelően egyirányú volt 20 perc késleltetéssel. Mindenkinek volt speciális kutatási feladata, egyiküknek például a napi felhasznált vízmennyiséget kellett kinyerni a lávakövekből.

4_278.jpg

A hat földi űrhajós vasárnap „tért vissza a Földre”, amikor egy év után a sajtó emberei előtt először léptek friss levegőre szkafander nélkül. A rögtönzött sajtótájékoztatón elmondták, hogy a leghőbb vágyuk friss gyümölcsöt enni és minél előbb egy nagyot csobbanni az óceánban.   10_112.jpg

Annak ellenére, hogy a leendő űrhajósokat gondosan kiválogatják, de előre nem lehet megmondani, hogyan fognak alkalmazkodni és megbirkózni a hosszú ideig tartó űrutazás során. 

A kísérlettel a kutatók közelebb kerültek ahhoz, hogy megállapítsák, milyen pszichikai tényezők alapján kiválasztott és különböző kombinációk alapján összeállított társaság képes a szokatlan körülményeket kibirni. Talán azért, mert a csoportban pontosan eltalálták a nemi arányokat.6_221.jpg

A NASA által finanszírozott HI-SEAS (Hawai'i Space Exploration Analog and Simulation) program keretében ez volt a negyedik Mars szimuláció. Az első 2012-ben rövid négy hónapos, a második teljes négy hónapos, a harmadik nyolchónapos volt.

Az eddigi leghosszabb „űrutazást” Moszkvában hajtották végre 2010-ben a Mars-500 projekt keretében. Itt 520 napra zártak össze három orosz, két európai és egy kínai önkéntest, csupa férfit.

12_69.jpg

Ők a földi űrutazás alatt a Marsra szállást és három sétát is szimuláltak. A kísérletről annyit lehet tudni, hogy az űrhajósoknál a majdnem két év nyomot hagyott, később komoly alvászavar és depressziós tünetek léptek fel.

11_95.jpg

A Mars szimulációs kísérletek tovább folynak, a következő két évben újabb két, nyolc hónapos kísérletet indítanak a HI-SEAS program keretében, amelyhez már most keresik az újabb önkénteseket. 13_56.jpg

Irtunk már Lucie-ről, aki négy hónapot húzott le a sátorban. A NASA mellett egy amerikai milliárdos, Elon Musk is szervezi a 15-20 év múlva reális Mars utazást, ehhez nagy rakétát épit. Más milliárdosok is látnak fantáziát az űriparban.

süti beállítások módosítása