Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Apa szeme fénye első önálló repülése

2016. november 14. - Hölgypilota

Maddie első önálló repülése után boldogan mutatja fel a trikójából a pilóta hagyomány szerint az apja által kivágott darabot a sikeres repülését megörökítő szöveggel. 

cim1.jpg

Maddie szinte beleszületett a pilótaülésbe. Kapitány apja kis magángépeken sokszor vitte magával, Maddie kislányként több kereskedelmi gép pilótafülkéjében járt, biztos nem az első pilótaleckénél fogta előszőr a kormányt.

maddie4.jpg

Az első önálló repülés még növendék korban bekövetkezik. Általában úgy, hogy az oktató leszállás után látja a leendő pilótán, hogy készen áll és elengedi az első önálló iskolakörre. Itt az volt a különlegesség, hogy az oktatás áthúzódott az egész gyerekkoron, talán a papa már a saját lila gyerek füles, bocsánat a pilótácska headset megvásárlása után megkezdte azt.

maddie7.jpg

A papa valószínűleg nemcsak kereskedelmi járatokon repült, hanem tartalékosként légi utántöltő gépet is vezethetett, Maddie pedig nem hagyta ki a lehetőséget legalább egy jó fotóra. 

maddie5.jpg

Jobb oldalt a vastagabb csík a futópálya, következik az első leszállás. A fékszárny és a sebesség rendben van, lehet koncentrálni az irány tartására.

maddie6.jpg

Az első önálló repülés nem egy szimpla iskolakör Maddie-nél, hanem egy dupla touch and go. Amikor már a pályán gurul a repülőgép a leszállás után, akkor a pilóta nem fékez, hanem egyből gázt ad és felszáll újra. Így jobban rögződik a mozdulat és a következő körben már egyből lehet finomabbá tenni a leszállást.

maddie3.jpg

A kicsi Maddie lélekben már pilóta, ezért ment neki talán másoknál könnyebben az első önálló repülés a család Piper PA-28 Cherokee típusú gépével. Apa a futópálya mellől rádión dicsérte a szép első landolást, mama meg fotózott. 

maddie8.jpg

Egykor a régmúltban Maddie kapitány szolgálatra jelentkezik apa parancsnoknál. A kép láttán kételkedhet-e bárki, hogy a kislány majd nagylány korában repülőgépet vezet.

maddie2.jpg

szuper.jpg

A sokféle pilóta hagyomány közül nagyon szimpatikus, hogy az első önálló repülés egy ruhadarabját örökre ki lehet tenni bekeretezve a falra.

maddie11.jpg

Nincs kizárva, hogy Maddie a kereskedelmi pilóta pályát választja és repülhet még apjával ott is egy pilótafülkében, ahogy nemrég egy másik család kapcsán irtunk erről. Sok pilótára lesz a jövőben szükség, Maddie jelentkezhet akár egy kadét programra is. Végül Maddie a jövőben még a repülés ikonikus alakja is lehet..

süti beállítások módosítása