Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Női személyzettel a sivatagi repülőgép temetőbe

2017. január 10. - Hölgypilota

Egyetlen utassal a fedélzetén és csupa női személyzettel repült a Qantas utolsó Boeing B767-ese Sydneyből a világ legnagyobb repülőgép temetőjébe, a kaliforniai Mojave sivatagba.  14_36.jpg

Minden légitársaság életében eljön az a pillanat, amikor egy repülőgéptípust kivon a forgalomból. Az ausztrál nemzeti légitársaság a géptípus tisztelete jeléül ennek is megadta a módját.

13_60.jpg

A csupa női személyzetet szimbólumnak szánta, mivel a típust a 80-as években állították forgalomba, amikor női pilótákat is elkezdtek alkalmazni. A Qantas utolsó 767-esét két hölgykapitány és két másodpilóta repítette a végső helyére. 

11_100.jpg

A repülőgép egyébként 25 évig volt forgalomban. Ez idő alatt 5 millió utast szállított és 140-szer tette meg a Hold és Föld közötti távolságot. Mivel a gépen egyetlen utas volt, a hosszú út során kipróbálhatta az összes jó ülőhelyet a fedélzeten.

16_17.jpg

Részletek a videóban.

Korábban írtunk egy hölgyről, aki először repült egyedül oda-vissza London és Ausztrália között. Írtunk arról is, hogy a Lufthansa hogyan búcsúztatta el a Boeing B737-esét. Még többet olvashat az utasrepültetés nagy pillanatairól.

süti beállítások módosítása