Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Eva, a Ryanair pilótanő

2017. július 11. - Hölgypilota

A holland Eva Claire Marseille bozótpilóta is volt Dél-Afrikában, ahol a leszállópályán csak a repülőgépre meredő zsiráfokat látott.

2_312.jpg

Eva bár irodalmat és újságírást tanult az egyetemen, nem szeretett volna reggel 9 és délután 5 óra között mindig ugyanazokkal az emberekkel dolgozni.

4_298.jpg

Eldöntötte hát, hogy pilóta lesz, de pénze nem volt a drága pilótaképzésre, ezért egy holland banktól hitelt vett fel. Mire azonban 2010-ben végzett, kitört a gazdasági válság és a piac tele volt állástalan pilótákkal.

5_288.jpg

Az eladósodott pilótalány nem esett kétségbe és minden lehetőséget megragadott. Még Dél-Afrikába is elment bozótpilótának, és a holland Martinair-nél is elfogadta a földi kiszolgálásra kiírt állást csakhogy a repülőgépek közelében lehessen.

1_326.jpg

Négy évvel ezelőtt sikerült bekerülnie az ír központú Ryanairhez, ahol azóta a légitársaság Boeing B737-800-asát vezeti. Nagyon élvezi az egyenruha adta népszerűséget, mert mindig pozitív visszajelzést kap: sokan meglepetten mosolyognak rá, le akarják fotózni, vagy csak egy kicsit beszélgetni vele.        6_243.jpg

Naponta a Ryanair barcelonai bázisáról 2-4 fordulót is megtesz, a forduló idő viszont csak 25 perc és ez alatt egy csomó papírmunkát is el kell, hogy végezzen.7_226.jpg

A pilótalány a szabadidejében is ezerrel pörög, blogot ír az élményeiről és az Instagamon is nagyon aktív.

00_14.jpg

Korábban írtunk egy vízbombázó helikopter kapitánynőről és LOT lengyel légitársaság budapesti bázisnyitásáról is. 

süti beállítások módosítása