Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Öt kapitány egy családban

2017. augusztus 18. - Hölgypilota

Egy indiai családban már csaknem 100 éves hagyománya van a pilótaságnak, mivel a nagypapa után a harmadik generáció is pilótaként dolgozik.2_314.jpg

Sőt ma már a Bhasin család mind a négy tagja: apa, anya és a két gyerek is pilóta. A pilótadinasztiát alapító nagyapa 1954-ben egyike volt az Indian Airlines első kapitányainak. A fia követte apja nyomdokait, ráadásul feleségként is pilótalányt választott.

1_328.jpg

Az ifjú feleség az egyéves kisfia mellett már 26 évesen a világ legfiatalabb Boeing B737-es kapitánya volt. 33 éves korában pedig kinevezték a világ akkori egyik legnagyobb repülőgépének, az Airbus A300-as kapitányának. 4_300.jpg

Mivel Bhasin-éknál mindkét szülő pilóta volt, a gyerekek számára természetes volt, hogy ők is ezt a pályát választják. De keményen be kellett bizonyítaniuk elhivatottságukat, mert a szülők mindkettőjüknek más hivatást szántak. Fiúk és lányuk is gyors karriert futott be, eleget téve ezzel a szülői kérésnek.3_314.jpg

A kapitány házaspár fia az Air India légitársaságnál jelenleg már Boeing B777-es kapitány. Neki korábban az apjával tett közös repülések során több alkalommal is sikerült bebizonyítani rátermettségét.

0_288.jpg

26 éves lányuk is rövid négy év alatt érte el az Airbus A320-as kapitányi rangot az IndiGo Airlinesnál. Annak ellenére, hogy a szülők mindketten Boeing B787-es Dreamlinert vezetnek ugyanannál a légitársaságnál, még soha nem sikerült együtt repülniük.5_291.jpgMivel Bhasin-éknál mindenki más-más útvonalat repül, a család havonta csak néhány napot tud együtt tölteni. De ilyenkor aztán hiába kapitányok már a gyerekek is, minden alkalommal megkapják a biztonságos repülés szabályaira szóló szülői intelmeket. 

0_123_1.jpgKorábban írtunk egy indiai anya és lánya közös repüléséről és  az újabb Budapestről Amerikába induló közvetlen járatokról is.

süti beállítások módosítása