Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Igaz szerelem esélye a fedélzeten

2018. január 08. - Hölgypilota

Egy amerikai légitársaság „Minden szék mögött egy történet” felhívására Jakob is megírta a maga sztoriját.

nevtelen1_masolata_1.jpg

Elmondta magáról, hogy a légitársaságnál dolgozik, szeret repülni és a levegőből fotókat készíteni. Amikor tavaly nyáron a dolgozói kedvezményét kihasználva épp Salt Lake Citybe utazott és a beszállásra várt összefutott néhány barátjával. Szokásosan megbeszélték, hogy ki hova ül, hogy jó fotókat tudjanak készíteni és nem mellesleg a stewardessek is az elsők között szolgálják ki őket. 2_329.jpg

Jakob először a 17 F-be ült, de kapott egy üzenetet, hogy a 17 A-ból jobb lesz a kilátás, így átült a gép másik oldalára. Már éppen kezdte a szokásos repülés előtti előkészületeit, elővette a kameráját és a fejhallgatóját, amikor melléje huppant egy lány.3_329.jpg

Aki kérdezés nélkül elmesélte neki, hogy egész reggel a cipőjét kereste, így majdnem lekéste a gépet. Jakobnak első pillanattól kezdve szimpatikus volt a lány, akivel azután végigdumcsizták az utat. Leszállás után bár elváltak útjaik, de a kapcsolat nem szakadt meg közöttük, minden nap beszéltek egymással.0_301.jpg

Majd később elkezdtek közösen is utazgatni, amikor pedig eljött a lánykérés ideje Jakob úgy gondolta, hogy azt is a repüléshez köti. Meghívta Maggiet egy esti sétarepülésre, majd a megfelelő pillanatban megkérte a lányt, hogy nézzen ki az ablakon. A földön Maggie hatalmas világító betűkkel olvashatta Jakob lánykérését. Ezek után az sem elképzelhetetlen, hogy az esküvő is egy repülőgép fedélzetén lesz. 4_316.jpg

Korábban írtunk arról is, hogy egy pár hogyan ünnepelte a házassági évfordulóját a levegőben és arról is, hogy tovább erősödtek az európai diszkont légitársaságok.

süti beállítások módosítása