Nők a repülésben

Hölgypilóták

Két dudás egy csárdában

2012. március 29. - Hölgypilota

A házasság szempontjából nem mindig nyerő, ha férj és feleség is világhírű pilóta. Ezt példázza az angol Amy Johnson esete is.

amy10.jpg

1930-ban az angol halkereskedő 27 éves lánya, Amy Johnson a világon elsőként repült a brit birodalom fővárosából, Londonból Sydney-be.

amy21.jpg

amy22.jpg

Az apjától kapott használt egymotoros de Havilland típusú gépével a tizennyolcezer kilométeres repülőút tizenhat napig tartott. Nem semmi egy olyan pilótanőtől, aki korábban összesen csak 90 órát repült.

A híres és csinos pilótanőre szemet vetett az akkor legjobban ünnepelt skót pilóta,­ Jim Mollison. Összeházasodtak és később Amy a férjével és egymaga is több távolsági repülési rekordot állított fel.

amy30.jpg

Például 1931-ben Londonból indulva ő volt az első pilótanő, aki 21 óra alatt Moszkvába repült, majd innen Szibérián át rekordidő alatt ért Tokióba.

amy5.jpg

Sikereihez az is nagyban hozzájárult, hogy nemcsak pilótanő, hanem kiváló repülőgép szerelő is volt.

1933-ban Amy férjével közösen fordítva, Angliából az Egyesült Államokba a világon elsőként repülte át az óceánt. Connecticut-ban azonban lezuhantak, mert Amy hiába mondogatta Jimnek, hogy elfogy az üzemanyag. Mérgében  férje hibáját a sajtónak is lenyilatkozta.

amy4.jpg

Ezután hiába repültek közösen újabb rekordot Indiába, hamarosan elváltak.

amy91.jpg

Az óceán átrepülésükre visszatérve  New York utcáin több mint kétszázezer ember ünnepelte őket és Amy végre személyesen is megismerhette Amely Earhardt-ot, akivel szoros barátságot kötött. Chaplin is szívesen fényképezkedett vele.

amy92.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr204347843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.