Nők a repülésben

Hölgypilóták

Kriszta a jövő autójának pilótája

2012. május 11. - Hölgypilota

A 28. Shell Eco-marathon versenyre induló öt csapat tegnap a Margit-szigeten mutatta be Magyarország legkisebb fogyasztású autóit, melyeket egyetemistákból, főiskolásokból, középiskolásokból álló csapatok építették.  A nemzetközi verseny május 17-én indul Rotterdamban és az idén először utcai futam lesz.

 kr1.jpg

Á. Tóth Kriszta a Megameter III. pilótája a Kecskeméti Főiskola GAMF karának Műszaki menedzser szakos hallgatója már második éve a csapat tagja.

Ebben a versenyben a három negyvenperces futam során teljesített kilométereket és üzemanyag fogyasztást átlagolják, majd kikalkulálják mindezt egy liter benzinre vetített kilométerre.

kr2.jpg

 Még több kép a Facebook oldalunkon

A csapat évente folyamatosan lépett előre. 1588 kilométerről négy év alatt 2661 kilométerre javultak, amellyel a világranglista 3. helyét foglalták el mintegy 400 hasonló versenyautó közül.

Tavaly ősszel Cartagenában (Spanyolország) az alternatív meghajtású járművek versenyét bioetanol üzemanyaggal megnyerték.

kr6.jpg

Még több kép a csapat oldalán

kr4.jpg

 

Kriszta akkor hallott először erről a versenyről, amikor a srácok megállították az iskolaudvaron, hogy van-e kedve csatlakozni hozzájuk. Miután elmagyarázták, megmutatták, miről is van szó, egy percig sem gondolkodott, hogy belevágjon-e. Ott volt az autó tervezésétől a gyártásáig.

Kriszta a Hölgypilótának a következő interjút adta.

„Az autó minden részét rám építették, hogy a lehető legjobban kihasználjuk az áramvonalas karosszéria előnyeit.

A versenyekig főleg menedzseri feladatok szervezésében, pilóta-eszközök (overál, sisak, kesztyű, szemüveg) beszerzésében segítettem, de sokszor tudtam a hallgatói műhelyben is hasznosan tevékenykedni.

Amíg az autó épülőfélben volt, addig a srácoké volt a szerep, miután kiértünk vele a versenypályára, onnantól rajtam - a vezetéstechnikán, az indításokon, a reakcióidőkön, az ideális ívek megtalálásán – van a hangsúly.

kr7.jpg 

A csapattal a futamok alatt folyamatos összeköttetésben vagyok, sokat tudnak segíteni kívülről, hogy menjek bele egy-egy kanyarba, vagy van-e még valaki a pályán rajtam kívül. Ezeket én is jól érzékelem, mivel teljesen kilátok az autóból, de hasznos, amikor előre jeleznek dolgokat.

A Megameter II-vel már nagyon jól összeszoktunk, nem jelentett akadályt a spanyolországi kanyargós, emelkedős-lejtős pálya sem, sikerült fék nélkül teljesíteni, és így első helyen végezni.

Az új autóval egyszer fogunk még tesztelni indulás előtt és amint fel lehet menni a rotterdami pályára, kitaláljuk a versenystratégiát.

kr8.jpg

Összeállítás az autó építéséről

Az új járműben megvan a lehetőség a fogyasztás javítására, de az utcai pályán – derékszögű kanyarokkal – nem sok esély van a tavalyi 2661 km/literes teljesítmény túlszárnyalására.

Így most a tavalyi negyedik helyezésünkön szeretnének javítani, illetve megerősíteni helyünket a világ élmezőnyében.”

A jövő heti versenyen két női pilótáért izgulhatunk, Kriszta mellett Daniella egy másik csapatban küzd majd a győzelemért.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr184502028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.