Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Analfabéta pilótanő és a hangsebesség - első rész

2012. május 13. - Hölgypilota

Annak ellenére, hogy az amerikai Jacqueline Cochran analfabétaként szerezte meg a pilótaengedélyét az 1930-as évek elején, mégis ő lett a világon az első pilótanő, aki a hangsebességnél is gyorsabban repült.

11_5.jpg

Minden azzal kezdődött, hogy milliomos barátja, későbbi férje „szárnyakat” ígért neki, ha megszerzi a pilótaengedélyét.

A pilóták oktatása akkor 2-3 hónapig tartott. Jackie-nek azonban erre nem volt ideje, ezért elintézte, hogy mindössze három hét alatt levizsgáztassák, de írásbeli vizsgát ne kelljen tennie, mivel nem tudott írni.

Hányatott sorsú gyermekként nőtt fel, még a szüleit sem ismerte. Nyolc éves koráig még cipője sem volt és akkor is csak azért lett, mert azt a keresetéből megvette magának. Ennek ellenére a vágyai szárnyaltak egészen addig, míg szerzett magának egy milliomos barátot.

4_12.jpg

Akitől azért kapott repülőgépet, hogy Jackie ország szerte terjeszthesse kozmetikai termékeit. Mivel repülési mániáját az országjárás nem elégítette ki, ezért számtalan repülőversenyen vett részt és sorra állított fel különböző repülési rekordokat.

Így például 1941-ben, amikor az Amerikai Egyesült Államok repülőgépei is segítették a szövetséges csapatokat Jackie volt az első amerikai pilótanő, aki bombázógépével az óceánon átrepülve Angliában landolt.

1_15.jpg

18.jpg

De első pilótanőként szállt fel egy repülőgéphordozó anyahajóról és a pilótanők közül oxigénmaszkot is ő használt legkorábban.  

Így az sem csoda, hogy attól a perctől kezdve, amikor Chuck Yeager 1947 októberében a világon elsőként átlépte a hangsebességet, Jackie már ott forgolódott körülötte, hogy a világ leggyorsabb gépén repüljön.

Hogyan és mikor sikerült Jackie-nek a hangsebességnél gyorsabban repülnie, arról egy hét múlva a következő részben írunk.

süti beállítások módosítása