Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

A Lufthansa Debrecen megyei jogú várost feltette a világtérképre

2016. április 13. - Hölgypilota

A Lufthansa Münchenből érkező nyitójáratát fogadta 2016. április 11-én Debrecen városa. Az ünnepi pillanatban először a repülőgép mellett kérdeztük dr. Széles Diána alpolgármester asszonyt, aki többek között a turisztikáért, egészségügyért felelős a megyei jogú nagyvárosban. Utána a járatnyitó torta szeletelését sem hagytuk ki.

lufthansa11.jpg 

A Lufthansa a világ egyik vezető légitársasága – tavaly 107 millió utassal – egyelőre heti három alkalommal menetrend szerinti járatot indított Debrecen városába.  A város részéről mi vezetett ehhez a sikerhez?

A repülőtér fejlesztésével nagyon komolyan foglalkozik a város. Energiát és pénzt nem kímélve elindítottuk a járatfejlesztéseket. Elsőként azt szerettük volna, hogy egy diszkont légitársaság jöjjön a városba. Így tudtunk olyan forgalmat generálni, amelynek révén izgalmasak lehetünk egy hagyományos hálózati légitársaság számára is.

lufthansa22.jpg

Hosszabb együttműködés után tavaly év végén a Wizz Air bázisrepülőtere lett a debreceni. Az itt állomásozó Airbus A320-as repülőgép és az új járatok indítása miatt ugrásszerűen megnőtt a repülőtér forgalma. Tavaly ősszel a polgármester úr személyesen tárgyalt Münchenben a Lufthansa menedzsmentjével. Akkor már látszott, hogy lehet reményünk a német céggel való kapcsolatépítésre. Óriási élmény, hogy a ma Lufthansa itt van a városban, ha pedig kimegyünk Münchenbe, ott láthatjuk a DEB feliratot, vagyis a debreceni reptér kódját a kijelzőkön.

lufthansa33.jpg

A mai naptól már nem kell hajnali kettőkor Budapestre indulni, hogy a világ bármely sarkába egy átszállással eljuthassanak a debreceniek és a környékbeliek.

Pontosan, most már végre nem Budapestet, hanem Debrecent fogják választani az 50 kilométeres körzetünkből utazni vágyók. Köztük azok is, akik üzleti céllal vagy egyetemi városunkból konferenciákra repülnek, egy átszállással eljuthatnak a világ bármely tájára. Az irány fordítva is igaz: a Lufthansa járatával a debreceni repteret bekapcsoltuk a világ légiforgalmi vérkeringésébe.

Kik jönnek majd Debrecenbe?

Dolgozunk azon, hogy a következő két-három hónapban Münchenben egy komoly marketing-akciót indítsunk. Összefogtunk Hajdúszoboszlóval és Nyíregyházával annak érdekében, hogy a térségünkre kíváncsi külföldiek Debrecenbe érkezzenek, s innen csillagtúra-szerűen keressék fel a szomszédos városokat. Nekünk az egészségturizmus és családi programok területén erős az idegenforgalmi kínálatunk, de számítunk a fiatalokra is egy-egy hétvégére.

szeles9.jpgLesz fogorvosi rendelő Münchenben is, ahogy azt a város Londonban ösztönözte?

Ez még a jövő zenéje, de az egészségturizmusban óriási potenciálunk van. Jelentős figyelmet fordítunk az idősebb korosztály kiszolgálására, akik rekreációs napokat nemcsak Debrecenben, hanem Hajdúszoboszlón a fürdőben is eltölthetnek. Az Új Főnix Terv keretében például új, családokat is vonzó  fejlesztési cél a strand megújítása vagy éppen az állatkert látványosságainak bővítése.

De nem akarunk konkurálni a hajdúszoboszlói vízicsúszda-komplexummal, vagy a nyíregyházi vadasparkkal. Sőt, ahogy már említettem, a környező városokkal összefogva közös turisztikai termékkel  jelenünk meg a nemzetközi piacon.

szeles4.jpg

A beszélgetés után a nyitójárat Bombardier CRJ900 típusú repülőgépe nemsokára visszaindult Münchenbe, az ünneplés folytatódott a terminálon. A beszédekből megtudtuk, hogy az idén mát több mint évi háromszázezer utast várnak a reptéren. A Lufthansa is kitett magáért, mert európai járatain sok százezer utas olyan törlőkendőt kap, amit a képen Papp László polgármester úr is nézeget. Rajta a nagytemplom és Debrecen, mint a tökéletes célpont egy újabb légi utazáshoz. (Bővebben erről a Repülni JÓ oldalunkon)

szeles7.jpg

Az ünnepséget a torta előtt egy helyi énekegyüttes, a Broadcasting singers zárta klasszikus slágerekkel.

A járatnyitásnak hosszú idők óta két elmaradhatatlan kelléke első leszálláskor a repülőgép vízkapu alatti áthaladása, amint azt láthattunk a képen, és a járatnyitó torta. A torta még egyben, jelezve rajta a világhírű sörfesztivál. A szomszédom megjegyezte, hogy reméli, ősszel a müncheni Oktoberfestre akkora lesz a debreceniek érdeklődése, hogy egy ötszáz személyes Airbus A380 óriásgép is kevés lesz az utasoknak.

szeles5.jpg

A képen a torta is célba ért. Papp László polgármester mellett Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi képviseletének vezetője vágta az első szeleteket, amit a jelen levők jóízűen elfogyasztottak. Azt kívánjuk, hogy a járat legyen minél korábban napi rendszerességű és a Lufthansa a nagy érdeklődés miatt minél előbb repüljön Debrecenbe nagyobb repülőgépekkel.

szeles8.jpg
Korábbi cikkünkkel megidézzük a Wizz Air debreceni bázisavatóját, a Lufthansa Airbus A380 budapesti vendégszereplését. A GÉPMADARAK-ban képekkel gazdagon bemutatjuk az éppen elrepülő Bombardier CRJ900 típusú repülőgépet. Végül ajánljuk az utasrepültetés nagy pillanatai című e-könyvet. 

süti beállítások módosítása