Nők a repülésben

Hölgypilóták

30 éve dolgozik női pilótákkal a Lufthansa

2018. augusztus 29. - Hölgypilota

A Lufthansa különleges évfordulót ünnepel augusztusban. „Két nő a pilótafülkében” – jelentette be a légitársaság sajtóközleményében 30 évvel ezelőtt.2_359.jpg

1988. augusztus 23-án Nicola Lisy és Evi Hetzmannseder lettek a Lufthansa első női pilótái. Mindketten a brémai kereskedelmi pilótaképző iskola 154. junior repülős kurzusán végeztek, 14 férfi hallgató társaságában. Az oktatás részeként az Arizona állambeli Phoenix melletti sivatag felett vettek repülőórákat. Lisy és Hetzmannseder kétéves felkészülés után, 1988 augusztusának második hetében fejezte be a képzést egy Boeing 737 fedélzetén, a kanadai Montreálban. 3_356.jpg

A szokásoknak megfelelően ezután néhány hónapon át másodpilótaként repültek a légitársaság európai járatain, és csak ezután foglalhatták el az első tiszt helyét a Boeing 737-200 pilótafülkéjében. Mintegy tíz évvel később, Nicola Lisy ismét történelmet írt, amikor 2000. január 31-én ő lett a Lufthansa első női kapitánya. Hamarosan Evi Hetzmannseder is követte, aki 2000 februárjában szerzett kapitányi rangot. 7_270.jpg

Bár a női pilóták egy ideje már nem számítanak szenzációnak, a repülés férfias világában még mindig kevés a nő. A Lufthansa Csoport repülőgépeinek fedélzetén több mint 10 ezer pilóta dolgozik, közülük négyezren a Lufthansa állományában. A Lufthansa Csoport pilótáinak mintegy 6 %-a nő, míg a Lufthansánál ez az arány jelenleg 7 %. Csoportszinten növelni szeretnék a menedzseri pozíciókban a nők arányát a földi személyzet körében és repülőgépek fedélzeten egyaránt. A női pilóták számának növelése a társaság legfontosabb HR-céljainak egyike. A kilátások pedig ígéretesek. A Lufthansa Csoport légitársaságainak pilóta képző European Flight Academy jelenlegi kurzusain a hallgatók 15 %-a nő. A Lufthansa oktatási divíziója aktívan keresi a női jelentkezőket. Hamarosan célzott hirdetési kampányt is indítanak kifejezetten nők számára. 8_198.jpg

Az első nők még teljesen férfiak uralta világban találták magukat a pilótaképzés során, de napjainkban már nem ez a helyzet. „Ma már magától értetődik, hogy nők is részt vesznek a kurzusainkon, és semmivel nem teljesítenek rosszabbul férfi kollégáiknál. Itt mindenki, akit ellenállhatatlanul vonz a repülés, eltökélten dolgozik azon, hogy pilóta legyen – ebben semmi különbséget nem tapasztalunk a nemek között” – hangsúlyozza Stefan-Kenan Scheib, Airbus A320-as kapitány, a Lufthansa Csoport pilótaiskoláinak folyamatgazdája. 9_157.jpg

A 29 éves Magdalena Gruhn a European Flight Academy ez évi pilótakurzusán tanuló négy női hallgató egyike. Korábban légiutas-kísérőként dolgozott, mígnem találkozott egy női pilótával, aki ráébresztette arra, hogy ezt a munkát nők is végezhetik.

6_282.jpg

Magdalena szerint az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy egyszerre több dolgot kell összehangolni, szabályozni és előre kiszámítani. Az égvilágon semmi oka nincs annak, hogy egy nő ne lenne képes erre. 

4_345.jpg

Az 53 éves Elke Hieber is osztja ezt a nézetet, aki 1988-ban kezdett tanulni a Lufthansánál, egyedüli nőként egy 17 tagú csoportban. Ma a darus légitársaság Airbus A380-as flottája két női kapitányának egyike. A kapitánynő  szerint pilótának lenni a legjobb munka a világon, izgalmas feladatokkal és olyan nagyfokú rugalmassággal, amely a családi életet is összeegyeztethetővé teszi ezzel a hivatással.

0_328.jpg

Kétgyermekes anyaként kétszer másfél év gyermekgondozási szabadságot vett ki, és már többféle részmunkaidős konstrukcióban is dolgozott. Szerinte eltart egy ideig, mire a társadalom elfogadja, hogy az ember munkája nem függ a biológiai nemtől. „Sok nőnek egyszerűen eszébe sem jut ilyen állásra pályázni.” - nyilatkozta egy alkalommal.1_375.jpg

Egyébként a nők már sokkal régebben beírták magukat a repülés történetébe. 1910. március 8-án Raymonde de Laroche volt az első nő, aki pilótaengedélyt kapott a francia repülőklubtól. Marga von Etzdorf 1927-ben pedig már az egykori Luft Hansa kereskedelmi flottájához tartozó Junkers F13 másodpilótájaként dolgozott. Igaz, hogy ezután 60 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét nő üljön egy Lufthansa-gép pilótafülkéjébe. (forrás: Lufthansa sajtóközlemény)5_333.jpg

Korábban írtunk egy másik Lufthansa Airbus A380-as kapitánynőről és a kazanyi Red Bull Air Race élményeinkről is.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr3314209675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.