Nők a repülésben

Hölgypilóták

Félúton a világ körül

2018. október 17. - Hölgypilota

Két fiatal indiai pilótanő, egy Pipistrel Sinus elég könnyű kétszemélyes repülőgép, és a tekintélyes Mumbai-Grönland lerepült távolság. Rossz idő miatt jövő tavasszal folytatódik a világ körüli túra. cim_5.jpg

Balról Keithair, jobbról Aarohi – ketten együtt nincsenek 45 évesek – a repülőgép farkánál, amely az elmúlt két hónapban szabályosan az otthonuk volt a levegőben.

csakekkora.jpg

Repültem ezzel a típussal, kényelmesen elfértem benne arra fél órára, de a bőröndömet, ha lett volna, már fel kellett volna adnom. A két pilótalány is komoly szervezői háttérrel repült, egy férfi kapitány mellett két nő adta a kisérő személyzetet, akik másik gépen követték őket. Amúgy a nyáron 40 órát gyakoroltak felkészülésként az útra ezzel a Mahi-nak elkeresztelt géppel.

mahi.jpg

Nemcsak a csomagtér, hanem a repülőgép kis hatótávolsága is szenzációssá tette az eddig lerepült sok ezer kilométert. A Pipistrel Sinus négy órát képes egyfolytában a levegőben repülni, óránként 200 kilométer az utazó sebessége. Az út első része során 52 nap alatt 16 országban jártak. Naponta repültek átlagban egy vagy két felszállást, néha pihentek is, mindenhol nagy szeretettel fogadta őket a repülő társadalom.

utvonal.jpg

A képen látható útvonalat úgy tervezték meg, hogy megálljanak a szomszéd Szlovéniában Advojstinában, ahol találkoztak Mr. Pipistrel-lel.

mrpipistrel.jpgA képen a pilótanők mellett Ivo Boscarol, aki ezeket az ultrakönnyű repülőgépeket megálmodta és gyártja az egész világ számára. A Pipistrel gyár érintése hasznos volt abból a szempontból is, hogy a gyár a vendéglátás mellett ajándékként egy extra szervizzel is biztosította a további sikeres utat.

irorszag.jpgA világ körüli úton a szárazföld feletti lehetőségek Írországban elfogytak, a kisgépnek az Atlanti óceán adta fel a leckét. Itt a lányok átálltak egypilótás üzemmódra, Keithair egy járattal átrepült Kanadába, Aarohi repült tovább egyedül. gronlandtengere.jpg

Csodás a környezet, az indiai pilótanő Izland érintésével megérkezett Grönlandra, ahol szeptember közepén elromlott az idő. Összeűlt a csapat, kockázatosnak ítélték a folytatást, ezért a tervekkel ellentétben tavaszig Grönlandon marad a gép, a lányok pedig Indiában várják a folytatást. 

gandhi.jpg

A történetnek van még egy szála, a világ körüli repülőúttal azt is kívánják bizonyitani, hogy a nők is képesek arra, amire a férfiak, a szivük felett a WE - Woman empower - mozgalom jelvénye. Végső célként minél több fiatal indiai lány legyen pilóta, ebben támogatja őket India család- és ifjúság ügyi miniszter asszonya, valamint a képen velük látható ikonikus Gandhi család egyik tagja is. 

ketten.jpg

Remélem, hogy tavasszal újra irhatok a sikereikről, természetesen nem a Csendes Óceán felé repülnek majd vissza Indiába, hanem Alaszkából a tenger felett az orosz Távol-Keletet, Vlagyivosztok térségét célozzák meg.

tokol.jpg

Pár éve a tököli repülőtéren jelentős női érdeklődés mellett tartott bemutatót a Pipistrel Repülőgépgyár, irtam róla. De találkoztam a gyár gépeivel tavaly Friedrichshafenben is. Ivo Boscarol, a Pipistrel repülőgépgyár alapitója és tulajdonosa nemcsak a könnyű repülőgépek, hanem az elektromos repülés pápája is.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr6514307219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.