Nők a repülésben

Hölgypilóták

Képriport a Wizz Air első A321neo gépének Budapestre érkezéséről

2019. március 10. - Hölgypilota

Az új generációs Airbus A321neo egyenesen az Airbus hamburgi gyárából érkezett utasok nélkül a Liszt Ferenc repülőtér 1-es termináljára. A Hölgypilóták blogger is bejárta kívül-belül.  0010.jpg

A vizes köszöntés után Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója a gép bemutatása után bejelentette, hogy a Wizz Air 10 éven belül 300 darabos Airbus flottájával évi 100 millió utast lesz képes szállítani. A gépek életkorát tekintve pedig már ma is megelőzi a Lufthansát. 00_21.jpg

A legkorszerűbb technológiát képviselő Airbus A321neo lehetővé teszi, hogy a Wizz Air az egyik legzöldebb légitársasággá váljon. Az új generációs repülőgép a ma elérhető legszélesebb egyfolyosós kabinnal rendelkezik. A gépen az A321-esekhez képest kilenccel több, összesen 239 ülőhely található, hatótávolsága pedig 6500 kilométer.0026.jpg

A Pratt & Whitney GTF hajtóműveknek köszönhetően a zajterhelése közel 50 százalékkal alacsonyabb, a nitrogén-oxid-kibocsátása pedig 50 százalékkal kisebb az elődeinél.0029.jpg

Az A321neo egy székre vetített üzemeltetési költségének 20 %-os csökkenése a jegyárak csökkenésében is megmutatkozhat. A Wizz Air 256 darabos rendelésállományának első darabja egyben a Wizz Air 100. magyar lajtsromú repülőgépe. 0028.jpg

Szalagátvágás kellékei.
0030.jpg

A képen balról jobbra Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója látható.002_2.jpg

A fedélzeten légiutas-kísérők fogadtak mindenkit mosolyogva.0012.jpg

Az ülések háttámlája kicsit jobban meg van döntve és belehuppanva kényelmesnek tűnnek.0014_1.jpg

A fedélzeti látvány a Wizz Aires légiutas-kísérőknek is tetszett.0013_1.jpg

A vészkijáratnál hatalmas a lábtér.0015_1.jpg

A mellékhelyiségek átrendezésével viszont a hátsó konyha kisebb lett. 0017_1.jpg

Utasként soha, de most megtehettem, hogy testközelből is szemrevételezhettem a gépet. Kíváncsi voltam, hogy átférek-e a fehér hasa alatt, mert olyan alacsonynak tűnt, és bizony átfértem.0027.jpg

Az eddigieknél zöldebb és zajtalanabb repülőgép másnap, március 8-án, Budapest és Róma–Fiumicino között állt először forgalomba.008.jpg

A következő hónapokban összesen hét Airbus A321neo érkezik a Wizz Air legnagyobb bázisára, Budapestre, ahonnan először London–Lutonba, Alicante-be, Barcelonába, Lisszabonba, Eindhovenbe, Madridba, Tel-Avivba, Frankfurtba, Malmöbe, illetve Berlinbe szállít majd utasokat. 003.jpg

Korábban írtunk egy házaspárról akik egy pilótafülkében repülnek és ráadásul a feleség a kapitány és írtunk arról is, hogy már utasa is volt Branson űrturista járatának.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr114680722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.