Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

LOT Dreamliner hölgykapitánya

2019. május 09. - Hölgypilota

Joanna Biedermann szinte a LOT összes repülőgép típusát repülte mire eljutott a lengyel légitársaság zászlóshajójának számító Dreamliner kapitányi ülésébe.lot10.jpg

A családjában nem volt hagyománya a repülésnek. Bár 16 évesen elkezdett vitorlázó repülni még hosszú ideig csak hobbiként kezelte a repülést. Az egyetemen oceonográfiát  tanult. Nyolc évvel az egyetem befejezése után után azonban már ATR 42-es kapitány az Eurolotnál.
lot6.jpg

De nem sokáig maradt ennél a típusnál, két évenként átképezte magát. Embraer 170-eseken és Boeing B737-esen át vezetett az útja a Dreamliner első tiszti beosztásáig 2013-ban.lotk0.jpg

A Boeing B787-esre való földi átképzését szimulátoron Seattle-ben kezdte, majd „üres” (utasok nélküli) lengyel belföldi és európai útvonalakon gyakorolta a fel- és leszállást. Utasokkal először Európán belül, majd nem sokkal később pekingi járatokon is repült 2013-ban. Pekingi útja egyébként azért is történelmi jelentőségű, mert a LOT hölgypilótái közül elsőként repülhette meg az útvonalat.lot_1.jpg

A kapitánynő számára a repülés annyira a szenvedélyévé vált, hogy ha tehetné állandóan a levegőben lenne. Vitorlázó repül és hőlégballonozik is, ráadásul mindkettőt magas szinten versenyszerűen űzi.lotk1.jpg

Tavaly a FAI 3. Női Hőlégballon Világbajnokságon a középmezőnyben végzett. A következő Női Vitorlázórepülő Világbajnokságon pedig dobogós szeretne lenni. lot5.jpg

Tudta, hogy az idén 90 éves LOT a világ egyik legrégebbi légitársasága?

Korábban írtunk egy olyan LOT légi kisasszonyról, aki szépségkirálynő is volt Lengyelországban.

süti beállítások módosítása