Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Eszter a friss diplomás légi irányító

2012. július 11. - Hölgypilota

A múlt héten az első végzős évfolyam tagjaként vette át diplomáját Koós Eszter az Entry Point Central Akadémián, ahol a jövő légiforgalmi irányítóit képzik Magyarországon.

esz3.jpg

Eszter közgazdasági egyetemi diplomával jelentkezett a HungaroControlnál légiforgalmi irányítónak, erre érdekes módon nem a repülés, hanem a csillagászat és a matematika inspirálta.

esz6.jpg

A tanév egyik legemlékezetesebb napjának a Wizz Air pilótafülkében tett gyakorlati képzést említi, amikor Milánó-Bergamóba utaztak. Fülén a fülhallgatóval végig hallotta az irányítást és odafelé beszélgetett jövendő hivatásának gyakorlati kérdéseitől a kapitánnyal.

esz7.jpg

A pilótafülke hangulatát egy hivatalos fotóval és a londoni leszállást megörökítő videóval illusztráljuk.

Eszter szülei már rutinosak a diplomakiosztó ünnepségekben, nemsokára még egy ELTE matematikai évzáróra is hivatalosak lesznek.

esz4.jpg

esz2.jpg

Ősztől Eszter osztálytársaival együtt gyakornok lesz a HungaroControlnál. Egy-másfél évig oktató felügyelete mellett már élesben is dolgoznak majd az irányítóteremben.

Végül egy újabb sikeres vizsga után kaphatják meg majd az önálló légiforgalmi irányítói licencüket.   

süti beállítások módosítása