Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Margaret, aki megmentette az Apollo 11 Holdra szállását

2015. július 28. - Hölgypilota

Az Apollo 11 program sikere azon a 3 percen múlott, amikor a landolás előtt bekövetkezett hibát a 32 éves programozó Margaret Hamilton elhárította.

1_257.jpg

Ezért Neil Armstrong elhíresült mondata, amikor 1969 július 20-án a Holdra lépett „ Egy kis lépés egy embernek, de hatalmas lépés az emberiségnek” Margaretnek is szólt.

3_247.jpg

A matematikus Margaret szinte minden Apollo programban részt vett. Az Apollo 11 programban már egy 100 fős MIT egyetemi csapat élén kapta azt a feladatot a NASA-tól, hogy fejlesszen ki egy olyan számítógépes programot, amely az űrhajósokat biztonságosan a Holdra juttatja.

4_242.jpg

A Margaret vezetésével kifejlesztett eszközök és rendszerek segítették az űrhajósokat a landolásnál, illve a Holdról való elindulásnál. De 3 perccel a landolás előtt a számítógép túlterhelt lett és riasztást jelzett. Ami nem volt csoda, mivel ez volt az első csíp alapú számítógép és csak 64 kilóbájt memóriája volt. (Ma már egy átlagos mobiltelefonnak is 31 ezerszer nagyobb memóriája van.)

2_244.jpg

Kiderült, hogy egy radar fölösleges adatokkal túlterhelte a számítógépet. A Margaret vezetésével kifejlesztett programnak azonban sikerült elsőbbséget adni a biztonságos landolást segítő funkcióknak. A szoftverfejlesztés úttörőjét ezért a NASA kitűntette. Amikor pedig megvált a NASA-tól saját szoftverfejlesztő céget alapított, melynek élén azóta is dolgozik. A nevéhez fűződik többek között a szoftverfejlesztés kifejezés elterjedése és több biztonságos számítógép program kifejlesztése is.

0_220.jpg

Korábban írtunk arról, hogy miért nincs több orosz űrhajósnő és arról is, hogy 35 éve repült az űrbe Farkas Bertalan.

süti beállítások módosítása