Az egész egy héttel előtte kezdődött, amikor meghívást kaptam a bajnokság szervezőjétől, Rudy Natale-től, aki maga is műrepülő pilóta. Az idei nyíregyházi műrepülő világbajnokságon ismertük meg egymást, ahol szintén önkéntes voltam.

Két magyar műrepülő pilóta is kilátogatott a versenyre, Ábrányi Tamás és Kovács Gergő, akik szintén részt vettek a világbajnokságon, Nyíregyházán.

Amikor megtudtam, hogy életemben először repülhetek utasszállító géppel, madarat lehetett volna fogatni velem. Édesapám, Bekecs Imre kapcsolatai segítettek abban, hogy megnézhessem a pilótafülkét. Csak annyit kellett mondanom a stewardessnek, hogy a Wizz Air gép kapitánya tudja, hogy jövök, és ha lehetséges, szeretnék belesni az „irodájukba”.

Annyit mondtak, hogy üljek be a második sorba, majd megoldjuk. Azonnal behuppantam az ablak mellé. Mondanom sem kell, hogy tátott szájjal bámultam a felhőket a repülés alatt. Milánóban leszállás után behívtak az Airbus-320 „cockpitbe”. Nagyon tetszett, váltottunk pár szót a pilótákkal, aztán elindultam megkezdeni a hétvégém.

A verseny Udine melletti reptéren, Campoformido-n került megrendezésre, ami négy óra autóutat jelentett. Oda már négyen mentünk, a szervező pilóta, Rudy Natale, Pavol Kavka (versenyigazgató volt a vb-n), őt elkísérte a lánya, és én. A szállásunk pontosan a híres olasz műrepülő kötelék, a Frecce Tricolori bázisa (Rivolto) szomszédságában volt.

Pénteken tartottuk meg az első eligazítást, ahol megismerkedhettem a nagyhírű kötelék egyik exkapitányával, Massimo Montanarival, aki az olasz bajnokságon a versenyigazgató szerepét töltötte be. 25 évig dolgozott a formációban, és ő az egyetlen olyan pilóta a ’Frecce’ történetében, aki minden poszton repült, kivéve a solot.

A briefing során kijelölték a bírói helyeket, megszavazták a repülési sorrendet, és átbeszélték a helyi szabályokat. 8 pilóta versenyzett három kategóriában.

Az eligazítás után megkezdődtek a training repülések, mindenki lerepülte a programját, hogy megismerje a reptér légterét. Tudták rólam, hogy óriási rajongója vagyok a műrepülésnek, és ezért a nap végén elvittek műrepülni egy Extra 300 típusú repülőgéppel. Hihetetlen élmény volt, és tényleg nehéz elviselni a G erőt, kemény fizikai sport ez, mindenesetre megunhatatlan. A legfurább a zuhanórepülés, a föld csak jön és jön, aztán a pilóta megszakítja a zuhanást, és megint minden normális. Hozzá tudnék szokni.

Szombaton elkezdődtek a versenyszámok. Bírói asszisztens feladatot kaptam, ami abból áll, hogy a bíró figyeli a repült figurákat, és mond rá egy pontszámot, illetve a hibákat lediktálja nekem. Nagyobb rálátásom lett a szigorú szabályokra, megtanultam kottából is felismerni a műrepülő trükköket.

Az is tetszett, hogy a kötelező feladatot, amit akkor látnak először, a pilóták a repülés előtt a földön eltáncolják.

Mivel viszonylag kevés pilóta indult a bajnokságon, estére befejeződtek a repülések, és kezdetét vette a záró ünnepség. A díjátadó - ahol a magyar Ábrányi Tamás Advanced kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott - után nagy parti következett élménybeszámolókkal.

Még több kép Dorka Facebook oldalán

Másnap érzékeny búcsút vettünk egymástól és a reptértől, és mindenki elindult haza. Milánóból visszafelé ismét a második sorban ültem, a felhőket néztem folyamatosan.