Nők a repülésben

Hölgypilóták

Képek a Red Bull repülőverseny budapesti futamáról

2016. július 19. - Hölgypilota

A múlt hét végén péntek ragyogó napfény, szombat semmi, vasárnap a szinte állandó várakozás. A hét végén az esős-szeles idő csak a mester pilótákat engedte a Duna fölé egy korlátozott versenyre.

redcim.jpg

A pilóták azért imádják a budapesti pályát, mert a célvonal a Lánchíd alatti szűk terület. Pénteken még ott gyakoroltak, de már a gyors Duna víz emelkedés miatt a híd fölött indulva is lerepülték a pályát.

red3_1.jpg

Szombaton a selejtező napján a viharos, esős totálszürke ramaty idő miatt minden versenyszámot töröltek. Még a verseny repülőterét is át kellett költöztetni Budaörsről Tökölre, ahol beton a felszálló pálya.

red1_3.jpg

A vasárnap szintén várakozással telt, vártuk a startot a sajtóközpontban, majd kora délután végre enyhe esős időben elindították a mesterpilóták versenyét. Délután egy párbaj forduló, utána a legjobb nyolc között pedig az éles, időre menő verseny fért bele.

red6.jpg

A párbajhoz a párokat a selejtező híján az erősorrend alapján válogatták össze. A 14 versenyző párosítása a legjobb a leggyengébbel és így tovább. Az ötödik párbaj után még a víz is rakoncátlankodott, elszabadult egy kapu, amit bő negyedóra alatt profi módón vittek vissza a helyére.

red11.jpg

A párbaj forduló érdekességei: A legjobb időt az idén először a nagyok között repülő spanyol pilóta érte el. A korábbi cseh vadászrepülő pilóta pedig 13 G túlterhelést adott magának az első fordulóban, ezzel kizárta magát. A végső győztes Matthias Dolderer egy hajszállal maradt versenyben, mert jogosan törölték egyik büntető idejét.

red7.jpg

A végső futamon már domináltak az ászok, volt izgalom bőven. A tavalyi győztes Hannes Arch 9 század másodperccel jobbat repült a harmadik Matt Hallnál, de Matthias Dolderer - a képen nyilatkozik - végül legyőzte őt is mindössze 12 század másodperccel.

redbajnok.jpg

Sajnos a második liga pilótái nem kaptak lehetőséget, így az egyetlen pilótanő, Melanie Astles sem repült a Duna felett, miként a betétszámok is elmaradtak. Melanie-ról terveztünk riport sorozatot, de az idő törölte még a hangár látogatást is, miért zavartuk volna. Vasárnap a fényképezőgépünk lencséje sem bírta az esőcseppeket, így mobilvideókat készítettünk.

Az osztrák versenyzőn kívül még 10 videót kínálunk ebben a lejátszási listában, benne az elszabadult kaput, a cseh pilóta kizárását, az eredményhirdetést. 

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr238901226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.