Nők a repülésben

Hölgypilóták

Városnézés pilóta nélküli légi taxiban

2020. július 17. - Hölgypilota

Csak nőknek, lehetett volna a jelszó egy kelet-kínai tengerparti városban, ahol néhány napja városnéző próbarepülésre mehettek a vállalkozó szelleműek.

cim_6.jpg

Süthetett volna a nap, de így esőben jobban látható, hogy nem zavarja az üzemelést az időjárás, bár a földön ernyőkkel óvták a rotorokat.

v1_1.jpg

A kínai eHang 216 egy kétszemélyes kabin, amit lábszinten elektromos hajtással 16 darab rotor emel és tart fenn a levegőben. Nincs pilóta, az útvonalat beprogramozzák előre, de menet közben is lehetne változtatni. 

v9.jpg

A korona vírus járvány miatt nem repülhettek párosával az utasok, csak egyedül az öböl felett egy kört.

v8.jpg

Az eső nem kedvezett a fényképezésnek, a légi taxit követő drón szeme is bepárásodott a látványtól.

v2_1.jpg

Nem tudni, hogy az utasok is, vagy csak a kamera drón repült át a két torony között.

v6_1.jpg

Az utasok leszállás után áradoztak. Enyhe szélben sem éreztem a turbulenciát, így az egyik utas.

v8a.jpg

Abszolút biztonságban éreztem magam, mondta a címképen éppen szelfiző másik utas.

v3_1.jpg

v5_1.jpg

Életemben először láttam madártávlatból a városom nevezetességét, szólt vidáman a harmadik utas.

v4a.jpg

v4_2.jpg

A negyedik utas meg izgalmában magán hagyta az esőkabátot meg a szájmaszkot is, ami nem zavarta a városnézésben.

v10.jpg

Az eHang már több ezer repülést végzett, neki lehet legkorábban pilóta nélküli légi taxira kereskedelmi engedélye a világon. Fantasztikus helyen van a székhelye, a párizsi operaházban.

opera1.jpg

sok.jpg

Nem az igaziban, hanem a kínai Kantonban megvették a lassan száz éves és elhagyott vidám parkot, amit egykor francia mintára építettek. Az operaház homlokzatát meg helyreállították.

v11.jpg

Az eHang cégről korábban bővebben irtunk, 5 éve pedig bemutattuk a világ első kereskedelmi drón pilótanőjét Dél-Afrikából. A német Volocopter a másik légitaxi éllovas a világon, szingapúri repüléséről pedig  videót adtunk közre.  

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr6816015172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.