Különleges lehetőségként a hét elején munka közben láthattunk közülük néhányat a HungaroControl légiforgalmi irányítótermében.
Nem volt idő velük a bővebb ismerkedésre, ezért a képek mellett a légi irányítás elemeit próbáljuk közelebb hozni.
Turi Ferenc vezérigazgató – jobbról - és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató sajtó reggeli beszélgetés után először bevitt bennünket abba a terembe, ahonnan élőben Magyarország légiforgalmát vezénylik.
A feladatok négy részre oszlanak, kaptunk róla egy ábrát. A szomszédos Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér toronyirányításán kívül minden funkciót itt látnak el.
Először a meteorológust látogattuk meg. Ez a funkció nemrég óta van a teremben, a meteorológiai intézetből küldött munkatársak adnak előrejelzést.
Hiába kérdeztük, hogy viharos nyarunk lesz-e, itt jóslással nem foglalkoznak. A sok képernyőn látható adatok alapján egy-másfél napos időjárás előre jelzéssel segítik közvetlenül a légi irányítást.
A terem közepén az áramlás irányiíó egység munkájába tekinthettünk be. Ők jelzik előre az egyébként ciklikus napi forgalmat, hogy hány kollégának kell dolgoznia. A légteret hány szektorra kell osztani a biztonságos irányitás érdekében.
A legtöbb munkaállomás a Magyarországon átmenő légi forgalom, a magas légtér repülőgépeivel foglalkozik. A vezérigazgató elmondta, hogy a magas légtérben idén biztosan átlépik az évi egymillió gépet, ami napi közel négyezer gépet jelent. Az ukrán és orosz légtér elkerülése miatt egy észak-déli szektort is létrehoztak a megnövekedett forgalom kezelésére.
A légitársaságok azt várják el, hogy minél gyorsabban áthaladhassanak az országunk felett. Nincsenek légi folyósok, de mint a kép jobb oldalán látható, egymást keresztezhetik a gépek, akiket különböző magasságon különítenek el. Egy szertorban ketten dolgoznak. A tervező és az irányító, utóbbi utasítja a pilótákat. A párok cserélik a funkciókat a több szünettel tarkított 12 órás műszakban. Egyszerre akár több mint 10 gépet irányítanak. Nehéz munka, a képernyőkön apró pontonként mozgó jeleket harmóniába szervezni.
Másik részen a közel körzetben vezetik be és ki a repülőgépeket Ferihegyre, itt éppen hiánycikk a irányító hölgy. .A képen láthatóan a körzet nagysága a Velencei tótól Egerig terjed. A futópálya betonja a határ, le-felszállás után átveszik-átadják a gépeket a toronyirányításnak.
Végül a teremben a kisgépes tájékoztató szolgálat található. Ők a látva repülő kis gépek, helikopterek mozgását segítik a nem ellenőrzött légtérben 3000 méter alatt. Nem utasítanak, csak tájékoztatnak.
A kép már egy másik teremben készült, ahol most nincs ember, viszont a LED falak több nézetben folyamatosan követik a ferihegyi repülőtéri forgalmat. Ha a torony valamiért leállna, itt azonnal átvehetik funkcióját. Ez a távoli toronyirányitás, ami a HungaroControl világszínvonalú fejlesztése, jelenleg tartalékban működik.
Egy emelettel lejjebb szinte ugyanaz a terem, ez az oktató bázis. Az élő légi forgalmat úgynevezett erre szakszolgálati engedéllyel rendelkező álpilóták adják a képen látható másik teremből.
A képzés két éves, nagyon nagy rá az érdeklődés. A most indult osztályba 13 hallgatót közel ezer jelentkező közül válogatták. Biztos angol tudás kellett a sikerhez, hiszen ezen a nyelven dolgoznak majd irányítóként.
Ezt megtapasztaltuk, amikor néhányan a közel egy órás felvételi tesztet is kipróbálhattuk. A teremben a gépek előtt a nők voltak többségben, köztük a két tanárnő. Az első feladatok még könnyen mentek. Irányok kiválasztása fokban, távolságok megadása rács alapján, bal-jobb irányok választása az elhelyezkedés alapján. Majd jött a közel egy oldalnyi angol szakszöveg, ahol hat hiányzó mondatrészt kellett hat perc alatt kiválasztani. Itt elbuktam az időt…..
Záróképen a ferihegyi torony a két kínai Boeing Dreamliner között a busz ablakából. Bővebben itt a blogon a légiforgalmi irányítás címke, a Youtube csatornánkon pedig a HungaroControl lejátszási listánk videóiban foglalkoztunk a témával.