Az első egyedüli repülés mérföldkő egy pilóta életében, főleg ha egy homokzsák imitálja mögötte oktatója szellemét. Zolnai Lea vitorlázó repülőgép pilótanő számol be élete felejthetetlen napjáról.

"Az első egyedüli repülésemre, 2011. július 17-én került sor, egy nyugodt, kellemes, késő délután. Már hetek óta készültem rá, de főleg az első egyedüli repülést megelőző ellenőrző repüléstől tartottam, ami egy olyan oktatóval való két felszállás volt, akivel még soha nem repültem, így objektívan tudta értékelni a teljesítményemet.

Reggel zajlott, nagyon izgultam, az oktató végül úgy engedett el, hogyha az első felszállásom nem megfelelő lesz, nem repülhetem meg a másodikat, és újra oktatóval kell repülnöm. Mindig nagy öröm és izgalom lesz úrrá a starton, mikor valakit először elengednek egyedül repülni. Amint meghallották, hogy mehetek, mindenki segíteni szeretett volna valamit.

Cipelték az 50 kg-os homokzsákot a hátsó ülésbe, bekötötték szépen, nehogy elmozduljon. Az 50 kg-os homokzsákra azért volt szükség, hogy az első repülésemnél ne érezzek akkora különbséget súlypont szempontjából, hiszen már nem ült mögöttem oktató.

Jelentkeztem a repülésvezetőnél felszállásra, majd bekötöttek, rám csukták a kabintetőt, és onnantól kezdve már csak a saját lélegzetvételemet hallottam, amit próbáltam lelassítani, hogy kicsit megnyugodjak. Végigcsináltam az ellenőrző listát, hangosan mondva, mint előtte mindig. Próbáltam magammal elhitetni, hogy most is minden olyan lesz mint oktatóval.

Majd amikor senki nem válaszolt mögülem az "engedélyt kérek felszállásra" felszólításomra, elmosolyodtam, vettem egy mély levegőt és feltettem a bal kezemet, jelezve, hogy elindulhat a csőrlés.

Megfeszült a kötél, és tudtam, hogy egy repülőgép és a saját életemért vállalok most hatalmas felelősséget. Amint elértük az iskolakör magasságát, leoldottam, a homokzsákra hátrapillantva konstatáltam, hogy ő bizony nem segít sokat, ha gondban leszek, és szinte hallva oktatóm szavait, ahogy lentről szuggerál, hogy " kezd meg a fordulót, belép, becsűr, jó most vedd ki, vissza egyenesbe, tartsd az irányt, tovább" , csináltam a dolgomat, ugyanúgy, mint az előző felszállásaimnál.

Gyönyörű naplementés időjárásom volt, és hagytam magamnak időt, hogy élvezhessem a pillanatot, próbáltam nem görcsösen a műszerekre tapadt szemekkel végrehajtani a feladatomat, hanem igyekeztem jól megjegyezni minden másodpercét ennek az eseménynek, ami talán minden repülős életének egyik legnagyobb eseménye.

Mikor leszálltam, társaim versenyt futva egymással rohantak, próbálták elkapni a szárnyvéget, majd mikor megálltam, felnyitottam a kabintetőt, a legelőször odaérő nyakába ugrottam, egyrészt a megkönnyebbüléstől másrészt az örömtől, hogy új korszaka következik most a repülésemnek.

Visszatoltuk a gépet, a starton az oktatóm büszkén gratulált, kezet fogott, majd szép sorjában mindenki így tett. Még egy felszállást végrehajtottam, majd aznapra már "kirepülve" magamat, a többieknek segítettem gépet tolni, időt mérni, büszkén és boldogan.”

A búcsúképen a közeli-távoli jövő.  Zolnai Lea igazi Top Gun Woman, csak a sisak és a magassági ruha hiányzik.