Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Tortás járatnyitó Kutaiszi felé

2014. október 03. - Hölgypilota

A Wizz Air diszkont légitársaság a héten indította első grúziai járatát Budapestről Kutaisziba.  Az ilyenkor szokásos torta mellett grúz étel kóstoló és a repülőgép előtt zászlós fotózás is színesítették az eseményt. Riportunk fókuszában természetesen a női közreműködők.

tamara9.jpg

A kutaiszi járat kapitánya oldalán az első esti indulás előtt balról Tamara, a légitársaság kommunikációs menedzsere, jobbról Petra Wizz Air nagykövet látható. Petra légikisasszonyként el is kísérte az utasokat a második legnagyobb grúz városba.

tamara1_1.jpg

A járatot köszöntötte Georgia állam budapesti nagykövetsége is. A Szovjetunió felbomlása óta ismét Georgia az állam neve, de a magyar köznyelvben még az állam korábbi orosz megnevezése – a Grúzia – honos. A cikkben ezért használjuk vegyesen.

tamara2_1.jpg

Az ünnepség háziasszonyát, Tamarát arról kérdeztük, mitől különleges célpont Kutaiszi, ahova kezdetben hetente két alkalommal három óra alatt viszi az utasokat a Wizz Air.

tamara3_1.jpg

Tamara elmondta, hogy imádja Georgia-t, mert az ország nagyon híres a vendéglátásáról. Ott a vendég az asztalnál a fő helyen ül és mindig a legjobb falatot kapja. Ételekről, édességekről, borokról órákat lehetne beszélni. (Nem kellett meggyőznie, az ünnepségen előtte kóstoltam  a szőlőlevélbe csomagolt finomságot és a csurcskhela nevű édességet a budapesti Hachapuri georgiai étterem jóvoltából.)

tamara6_1.jpg

A város a hagyományos és a modern keveréke – folytatta Tamara –, ahonnan pár órás utakkal az ország minden érdekes része elérhető. Két óra a tengerpart, ami még előnyére érintetlen, bár Batumi modern építészete már vetekszik Dubajjal. A csodás hegyek és a Kaukázus sincsenek messzebb, ragyogó sípályákkal. Tbiliszi, a főváros pedig három óra, óváros és gyönyörű templomok fémjelzik, a turistának szinte minden napra juthat egy kirándulás. 

batumii.jpg

Batumi

A beszélgetésünket követően és alapos utas ellenőrzés után a másik tortával a SkyCourt-on és a gyalogos terminálon keresztül az induló repülőgéphez sétáltunk. Ahol a georgiai és magyar zászlóbontás után a gép szárnya előtt tortát kapott a repülőgép személyzete. Sajnos az esti szürkületben a világítás hiánya miatt a láthatósági mellények fénycsíkjai nem tettek jót a fényképezésnek.

Kaukázus.jpg

Kaukázus

Újra találkoztunk régi ismerősünkkel, Petrával, aki rutinos nyitójárat szereplő, elvégre ő a cég egyik magyar nagykövete. Petra kérdésünkre elmondta, hogy Grúzia nem hétköznapi uticél, mind a természeti szépségei, mind a gasztronómiája szenzációs, szívből ajánlja az országot mindenkinek. A nyitójárat 150 fő körüli oda-vissza töltöttsége a 180 székes gépen ígéretes jövőt mutat. Budapest egyébként már a negyedik ország ötödik városa, ahonnan a Wizz Air Kutaiszibe repül.

tbilisi.jpg

Tbiliszi

Petrát szólította a munkája, de még egy séta melletti mondatot válthattunk a lépcső alján arról, hogy melyik volt a legkedvesebb nyitójárata. Baku-t említette, mert ott kezdődik az európai ember számára a mesés kelet.

tamara7.jpg

Mshvenieradze Tamara szervezte korábban a dubaji nyitójárat kapcsán az érkező magentavörös Airbus körül hastáncosok fellépését a ferihegyi betonon. Egy előző cikkünkben pedig duplázó Wizz Air nagykövetként bemutattuk Spengler Petrát, de irtunk már a kutaiszi repülőtér avatásának magyar vonatkozásairól is. 

süti beállítások módosítása