Nők a repülésben

Hölgypilóták

Versenyzés kisbaba mellett

2012. augusztus 28. - Hölgypilota

Márkus Tímea magyar bajnok, a női vitorlázórepülő válogatott tagja augusztusban Szegeden a Flatland Kupán tért vissza szülés után versenyen a pilótafülkébe, a két hét tapasztalatairól kérdeztük. 

timi1.jpg

Mennyire ösztönöz Vilike a versenyzésre és a nyerésre?

A baba születése miatt majdnem két éves kihagyásom volt a vitorlázórepülés terén, de a versenyzést természetesen nem szerettem volna abbahagyni. A gyereknevelés biztosan jár némi áldozattal, de én ezt nagyon szeretem csinálni és biztos vagyok abban, hogy Vilike is jobb kedélyű baba, ha én jól érzem magam.

timi2.jpg

A repülés veszélyessé válhat, ha ritkán és keveset csináljuk, ezért, a lehetőségekhez mérten, minél hamarabb vissza akartam zökkenni a régi kerékvágásba, hogy a kihagyás ne okozzon problémákat a repülésem biztonságának rovására. Ez talán mondható hajtó erőnek, a biztonságra való törekvés. Az, hogy minden sikeresen megrepült versenyfeladat után nyugodtan tudjak Vilivel estig foglalkozni és érjek haza, azaz repüljem végig az akár napi ötszáz kilométeres feladatot, ne legyen terepre szállás a vége, hisz az mindkettőnknek kellemetlen. Nyerésre ezen a versenyen nem hajtottam, inkább a visszaszokás volt a cél, és úgy érzem, hogy ez utóbbi nagyon jól sikerült.

Hogyan tudtál felkészülni a Flatland kupára?

Gyakorlatban szinte sehogy. Inkább elméletben és lelkiekben. Az utóbbiban párom is nagy segítségemre volt, sokat biztatott. Nagyon hisz bennem, és ez plusz erőt ad.

timi3.jpg

A tél folyamán, az előző versenyeken repült feladatok kiértékeléseivel lehet készülni. A saját rögzített feladataink értékelése fontos a hibák kiküszöbölése miatt, amit úgy szoktunk ellenőrizni, hogy a többi versenyzőhöz viszonyítunk. Ki, hol, milyen taktikával tett szert előnyre.Minden pilóta megrepült útvonala internetről elérhető, a versenyek honlapjáról, akár több évre visszamenőleg is. Így vissza lehet nézni, hogy például az előző 2,3,4 évben a szegedi versenyeken milyen feladatokat írtak ki és azt melyik pilóta milyen eredménnyel, pontosan milyen útvonalon repülve, hogyan teljesítette.

Milyen volt a napközben verseny, reggel - este anya kettős szerep?

Anya szerepben első sorban reggel és este kellett ténykednem, ugyanis Vilike ilyenkor szopik. A korai szopizás utáni reggelit általában még együtt fogyasztottuk el a kölcsön-lakókocsi előtti sörpad mellett, utána mennem kellett eligazításra, repülőgépet szerelni majd a starthelyre kiállni és indult a versenyszám.

timi4.jpg

Reggel 9 után már csak a repüléssel kellett foglalkoznom egészen addig, amíg a repülőgép a feladat teljesítése után leápolva, szétszedve a szállítókocsijába visszakerült. Minél hamarabb, illetve minél ügyesebben sikerült ezeket megoldani, annál korábban tudtam újra Vilivel foglalkozni. A napközbeni gyerekfelügyelet anyukámra és férjemre bíztam.

Azért az elért eredményről is beszéljünk... és mit szólt hozzá Vilike?

Két versenyszámban végeztem második helyen, egyet sikerült megnyernem, és ami talán a legnagyobb siker, hogy repültem négy országos rekordot.Kétszer voltam utolsó előtti, hogy ne csak a jóról beszéljünk, de összetettben a hatodik helyen végeztem. Szerencsésen jó időjárás volt, a 14 napos versenyből 12 napon repültünk.

timi5.jpg

Örülök ennek az eredménynek, és most nem is vágytam ennél többre.Vilikének látszólag tetszett a tábori élet, nagyon jó kedélyű volt végig, jókat aludt, könnyen megszokta a helyet. Az eredményekhez most nem volt sok köze, ugyanis a díjátadó ünnepséget átaludta, de remélem jövő év márciusában nyakkendőben fog tapsolni a nézőtéren, amikor a Magyar Repülő Szövetség éves díjátadóján átveszem a rekordokért járó emléklapot.

Köszönjük az interjút, további sok sikert kívánunk Márkus Tímeának, megidézünk három korábbi anyagot Filemon Edinával, a magyar bajnokságról Diófási Orsolyával és első önálló repüléséről Zolnai Leával.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr724736978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.