Nők a repülésben

Hölgypilóták

Vitorlázórepülő Európa Bajnokság Öcsényben

2015. július 16. - Hölgypilota

A Szekszárd közelében levő Őcsényben vasárnap kezdődött a 18. FAI Vitorlázórepülő Európa Bajnokság. Az ünnepélyes megnyitó képekben, ahogy azt egy olvasónk látta.

13_51.jpg

A július 25-ig  tartó bajnokságon 21 ország 82 versenyzője vesz részt. A hattagú magyar csapatban egyetlen hölgy, a képen a gépben látható Szabó Anna indul párosban.

12_63.jpg

A megnyitóról egy olvasónk Terpóné Szilágyi Éva készítette a fotókat, akit régóta sok szép élmény fűz a reptérhez. Még a ’70-es évek végén és a ’80-as évek elején ő maga is ott volt sok versenyen. 

1_255.jpg

6_193.jpg

8_130.jpg

5_231.jpg

2_243.jpg

Az ünnepi beszédek és a résztvevő csapatok felvonulása után elkezdődött egy látványos repülőshow.

3_245.jpg

9_101.jpg

Ahol többek között Besenyei Péter világbajnok műrepülésének, különböző old timer gépek légi felvonulásának tapsolhatott a közönség.

7_184.jpg

0_217.jpg

A rendezvény előkészületeiben részt vettek között pedig felfedeztük Koller Kingát és Kóré Kingát is, akik mindketten az Öcsényi Repülőklubban vitorlázórepülő pilóták. A megnyitón szerepelt Talabos Gábor, aki szintén a repülőtéren kezdte pályáját. Éva pedig folyamatosan készíti a versenyről a galériákat, érdemes oldalát felkeresni.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr107630824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.