Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Pilótafülkében repültem a Balatonról Düsseldorfba

2015. szeptember 14. - Hölgypilota

A Hölgypilóta blogger a pilótafülkében nézte végig, hogyan vezeti az InterSky osztrák légitársaság  repülőgépét Esther Vierra, a holland pilótanő.

intersky91.jpg

Egy esős, borongós szombaton szálltam fel a Hévíz-Balaton Airportról az osztrák InterSky légitársaság ATR72-600 típusú turbólégcsavaros repülőgépével Düsseldorfba. A charter repülőgépet a Mutsch Ungarn Reisen  utazási iroda bérli, amely német nyelvterületről hetente főként nyugdíjasokat utaztat Magyarországra  termálfürdős gyógykezelésekre. 

A gépen éppen személyzetcsere volt, így a beszállás előtt találkoztam a pilótákkal, ahol a kapitány a légitársasággal folytatott előzetes egyeztetések alapján meghívott a pilótafülkébe. Esther előrement, hogy felkészüljön az útra, beprogramozza a robotpilótát, míg a kapitány kívülről ellenőrizte a repülőgépet. Az a szokás ugyanis, hogy oda úton az egyik pilóta vezet, a másik pedig rádiózik és segít neki, visszafelé pedig a szerepek helyet cserélnek. A kapitány elmondta, hogy a Hölgypilóta blog tiszteletére Düsseldorf felé Esthert jelölte ki a vezetésre. 

intersky8.jpg

Mialatt az utasok a repülőgépen helyet foglaltak és bekötötték magukat, a kapitány az ülése mögül kihajtogatta nekem a pótülést és átadta a headsettet. Repülés közben ezen keresztül beszéltünk és hallottam rajta a rádiózást is. 

Majd a kapitánytól külön biztonsági tájékoztatást kaptam, ha éppen szükség lenne rá, hol találom meg az oxigénmaszkot és a mentőmellényt. De megnyugtatott, hogy ez a repülőgéptípus nagyon biztonságos és különben is kevés a légi katasztrófa. A pilóták az ellenőrző lista felolvasásával végig mentek a műszereken és a repülőgép előtt álló marsall jelzéseit követve Esther, a pilótanő beindította az egyik, majd a másik hajtóművet.

intersky95.jpg

A headsetten át hallottam a toronyból a földi irányító hangját, aki meghatározta a felszállás pályairányát. Esther elég gyorsan elgurult a géppel a futópálya túlsó végéig, ahol megfordult és a felszállási engedély birtokában bal kézzel maximális fordulatra tolta fel a hajtóműveket. A repülőgép rövid nekifutás után szinte észrevétlenül emelkedett a levegőbe.  

A felszállás olyan zökkenőmentes volt, hogy egyáltalán nem éreztem sem a gép gyorsulását, sem a meredek emelkedését, amit az utastérben ülve mindig megtapasztalok. A felhőket áttörve a napsütésben szikrázott az alattunk elterülő egybefüggő hófehér felhőréteg. Esther beállította a napellenzőjét, ekkor már régóta a robotpilóta vezetett.

intersky96.jpgMiután a gép felért a repülési magasságra úgy Bécs körül, a kapitány megmutatta a kijelzőn a repülőgép műszereit. A repülési magasságunk tartósan 6600 méter volt, utazó sebességünk pedig 500 km/óra. A repülés közben az utastérben és a pilótafülkében is felszolgálták az italt és a snackot. Mivel a pilótafülke ajtajában ültem, így a stewardess helyett a pilótáknak én adtam tovább a vállam fölött beadogatott frissítőket.

intersky1.jpg

A kapitány közben elmondta, hogy Estheren kívül más pilótanők is vannak az InterSky légitársaságnál, de  mindegyikükkel szívesen repül, mert ugyanolyan jól képzettek, mint a férfiak. 

Másfél órás repülés után Düsseldorf felé közeledve a gép süllyedése előtt hallottam, hogy oldalszélben fogunk leszállni. Kérdésemre Esther megmutatta a kijelzőn, hogy ezért egy kicsit cikk-cakkos lesz a leszállás, a gép egymás után többször is hol jobbra, hol balra fordult. Amikor pedig kiengedték a futóműveket, úgy éreztem, mintha egy pillanatra megálltunk volna a levegőben. intersky92.jpg

Majd távolról megláttam a kivilágított leszállópályát, de nekem úgy tűnt, mintha a pálya középvonalától kicsit mindig jobbra közelítenénk a beton felé, nyilván az oldalszél kivédése miatt. Nagyobb állásra kapcsolták a fékszárnyat, a gép szárnya az oldalszéltől kis mértékben jobbra-balra billegett. Esther pedig állandóan mozgatta a kormányt, miközben a lábával is dolgozott. 

A jobboldali futómű határozott földet érésekor Esther ráhúzta a gép orrát a leszálló irányra. Egyből felbőgtek a hajtóművek, amikor fordított állásba kapcsolták azokat, a fékezőerő engem is a székbe nyomott hirtelen vissza. Miközben a gép a helyére gurult, megköszöntem a kapitánynak, hogy Hölgypilóta bloggerként a pilótafülkében közelről láthattam egy pilótanő munkáját.

intersky9.jpg

Esthert később egy interjúval még külön is bemutatjuk. A bejegyzés nem jött volna létre a Mutsch Ungarn Reisen és a Düsseldorf Marketing & Tourismus GmbH támogatása, valamint az InterSky légitársaság engedélye  nélkül. Korábban Milánóba repültünk a pilótafülkében.  

süti beállítások módosítása