Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Petra, a Wizz Air debreceni bázis menedzsere

2015. december 17. - Hölgypilota

A Wizz Air új debreceni bázisrepülőtérének népes légi utaskísérő csapatát a jövőben bázis menedzserként Szvetnyik Petra irányítja majd.  A Hölgypilóták a debreceni bázis tegnapi ünnepélyes megnyitóján találkozott vele.  

hp3_6.jpg

Petra hat évvel ezelőtt légi utaskísérőként kezdett el repülni és az utóbbi egy évben Budapesten volt oktató.

hp4_5.jpg

Oktatni most már nem fog, mert a menedzseri munkája teljesen leköti majd a figyelmét és ez lesz a főfeladata. Sőt a jövőben lényegesen kevesebbet is fog repülni, de nyilván azért, hogy lássa, mi történik a fedélzeten is, illetve hogy tudjon a kollégákkal is dolgozni, ezért repülni is fog, de legfőképp az irodából fogja őket irányítani.

3_258.jpg

Munkája továbbá abból áll majd, hogy minden olyan a légi utaskísérőkkel kapcsolatos tevékenység, mint például a szabadságolásuk, járatbeosztásuk, irányításuk, coachingolásuk is az ő feladata lesz.

5_241.jpg

Debrecenben még családi kapcsolata sincs, így nagy élményként éli meg, hogy nemrég ide költözött, itt fog élni, mivel innen fogja irányítani a bázist.

hp1_4.jpg

A jelenlegi 24 légi utaskísérőből, a 8 szenioron kívül 16 új helyi kollégája is van Petrának. Az új légi utaskísérők mindannyian debreceni lakosok, mivel itt volt a felvételiztetés Debrecenben. Az idősebbek és a vezető légi utaskísérők közül kettő ukrán és egy román nemzetiségű.

hp6_3.jpg

Bár a debreceni légi utaskísérők között jelenleg csak 3 fiú van, Petra szerint egyre népszerűbb a fiuk körében is ez a szakma. És a stewardessek is örülnek ennek, mert nagyon jól jön, ha egyszer-egyszer van egy fiú is a fedélzeten. Teljesen más ilyenkor a légkör, illetve a hangulat a lányok között.

7_190.jpg

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi munkája hogyan hat ki a családi, baráti kapcsolataira, Petra azt válaszolta, hogy ügyesen kell az időt beosztani, viszont most abszolút a munka van a főszerepben és az előtérben.  Petra reméli, hogy egy nagyon jó kis csapat fog kialakulni Debrecenben is.  

hp5_3.jpg

Tegnap beszélgettünk a debreceni repülőtér forgalmi igazgatójával is. Nemrég bemutattuk a rendezvényen a tortás képen Petra mellett álló két Wizz Air nagykövetet is. Végül ajánljuk az ünnepekre a 15 fejezetből tetszés szerint összerakható Repülni JÓ Nagykönyvünket.

süti beállítások módosítása