A Wizz Air bemutatta három új márkanagykövetét Magyarországról, akik közül kettőt még "őexellenciás" koruk előtt májusban már megismerhettünk a fedélzeten a 11 éves Wizz Air születésnapi ünnepi repülésén.
A képen Amati Alexandra és Görög Petra - ma már nagykövetek - májusban az új dizájnú Wizz Air repülőgép előtt, Veréb Éva harmadikként pedig az alsó kép jobb szélén mosolyog ránk.
Fotó: Wizz Air
A közönség által megválasztott légiutas kísérő WIZZ nagykövetek képviselik a WIZZ márkát és annak értékeit az országukban és azon túl. A WIZZ nagykövetek továbbra is ellátják napi feladataikat a fedélzeten, de mellette médiaeseményeken, jótékonysági rendezvényeken vesznek részt régiójukban. A linken a Wizz Air budapesti központjában egy korábbi nagykövet, Spengler Petra mutatja be munkáját a kisiskolásoknak, illetve a képen egy új járat bejelentő sajtóeseményen dolgozik.
A nagykövetekre az idén is a Facebook oldalon szavaztak. A Wizz Air sajtóközleménye szerint több, mint 69 ezer utas és rajongó adott le szavazatokat az összesen 39 nagykövetjelöltre. Közülük kerültek ki országonként azok, akik képviselhetik a légitársaságot, köztük a három új magyar márka nagykövet.
Munka közben is reprezentálnak, még a szavazás idején jelöltként a vakuk tüzében Váradi József vezérigazgatót fogják közre a varsói ünnepi járaton. Jobbról Veréb Éva, aki nagyköveti székfoglalójában nemrég azt mondta, „Büszke vagyok rá, hogy a WIZZ Nagykövetek közé választottak. Mikor először ültem repülőn, beleszerettem a repülésbe. Nagyon várom, hogy inspirálhassam azokat, akiknek valaha is megfordult a fejében, hogy ezen az izgalmas területen dolgozzanak.
Fotó: Wizz Air
A beiktatás után egy másik székfoglalóból, a jobbról látható Amati Alexandra szavait idézzük: "Gyermekkori álmom vált valóra, amikor légiutas-kísérő lettem, és most készen állok ennek a kalandnak a következő szakaszára, amelynek során Magyarországot, a Wizz Airt és a szakmámat képviselhetem” A középen álló Görög Petra pedig kiemelte: "A szakmám a szenvedélyem, és alig várom, hogy népszerűsíthessem a légiutas-kísérő hivatást és az annak részét képező mozgalmas életvitelt”.
Sok sikert kívánunk a hölgyeknek az új munkájukhoz, néhány hónap elteltével bemutatjuk majd, milyen érzés nagykövetnek lenni. Végül megidézzük a 11 éves Wizz Air ünnepi repülésén készített riportunkat.