Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Népi táncosok csárdással fogadták a Hévíz-Balaton repülőtér betonján a német utasokat

2016. április 18. - Hölgypilota

Hétvégén ünnepelte 15. balatoni reptéri szezon nyitóját a Mutsch Ungarn Reisen német utazási iroda. Az utasok Frankfurtból egy klasszikus Boeing-gel érkeztek, vízkapuval majd a betonon csárdással fogadták őket, a bátrabbakat a végén meg is táncoltatták.

mutsch.jpg

Három jubileumi év találkozott az ünnepségen. Az idén 70 éves Josef Mutsch ízületi bántalmait meggyógyította a hévízi rendszeres kúra. 20 évvel ezelőtt ezért a magyar fürdővárosban létrehozta autóbuszos beutaztató cégét. 15 éve pedig a több mint tíz órás buszos utak helyett pedig a Lufthansától charterjáratokat bérelt, melyek azóta is évente járnak a ma már Hévíz-Balaton nevű repülőtérre. mutsch2.jpg

Mutsch úr mellett a terminálon cége ügyvezetője, Kultsár Judit. Az igazgatónő az ünnepségen elmondta, hogy a jubileumi szezonnyitóra a Lufthansa egy Boeing B737 Classic repülőgéppel érkezett, fedélzetén 122 utassal és Henry Reutel termék menedzserrel, akinek köszönhető itt a repülőtéren a Lufthansa 15 éves jelenléte. mutsch3.jpg

Kultsár Judit beszámolt arról, hogy a héten Henry Reutel-lel telefonon együtt nosztalgiáztak, emlékeztek az együttműködés másfél évtizedére. 15 éve egy szegényes reptéren, régi épületek fogadták a világhírű német légitársaságot. Majd pár év múlva megépült a mai utas terminál, javult a technika, már könnyebb volt az utasokat kiszolgálniuk. mutsch4.jpg

De emlékeztek arra is, amikor a csőd biztosok egymás kezébe adták a kilincset, de ennek ellenére a reptér igazgatósága kitartott mellettük, erőn felül fogadták a Lufthansa gépeit, nem kellett egy repülési szezont sem kihagyniuk. Végül 2012-ben Hévíz város gazdasági társasága átvette a reptér üzemeltetését, azóta nem kell aggódniuk, biztos és nyugodt a működés.

attila.jpgA Mutsch Ungarn Reisen évi száz járatot üzemeltet, válaszolta kérdésünkre az ünnepségen Benkő Attila, aki régóta a repülőtér igazgatója. Szerinte a nehéz időkben ők voltak a repülőtér életben tartói, a tíz év alatt közel ötvenezer utast repültettek a térségbe. A mai ünnepi Boeing járat mellett már több éve egyébként Bombardier CRJ900 gépekkel repülnek, de volt néha korábban a frankfurti vonalon négy hajtóműves AVRO jet is. Más vonalakon ATR72 és Fokker50 turbólégcsavarok gépeket is láthattunk – fejezte be az igazgató.

mutsch5.jpg

A Facebook oldalunkon videót is láthat róla, sajnos nem tudom ide beszúrni. 

mutsch6.jpgAz ünnepi járatnak ünnepi fogadás dukált. Az utasok még a betonon láthatták a csárdást, majd akit a hangulat magával ragadott, beállt a táncosok közé. Aztán a terminálon pezsgővel koccintottak Mutsch úr egészségére, akit köszöntő szavai után hosszasan megtapsoltak. mutsch7.jpg

(A képen balról Glázer Tamás a Magyar Turisztikai Zrt vezérigazgató-helyettese, mellette Papp Gábor, Hévíz város polgármestere, bővebben a Repülni JÓ oldalunkon.)

mutschtaps.jpg

Egy idős német hölggyel váltottam pár szót a bőröndre várás közben, aki már nem először repült ide egy háromhetes hévízi kúrára. Most is élvezte a repülést, és a hévízi kúrák gyógyhatásáról mindent elmondott az, hogy a bőröndje szalagról való leemelésekor nem fogadta el segítségemet.

mutsch_8.jpg

Tavaly a repülőtérről a pilótafülkében érdeklődve repültem Düsseldorfba és hosszabb kétrészes interjút készítettem  Kultsár Judit igazgatónővel. A Lufthansa regionális jet-jének leszállásáról pedig itt olvashatnak.

süti beállítások módosítása