Nők a repülésben

Hölgypilóták

Az első japán vadászpilótanő

2019. február 27. - Hölgypilota

A japán légierőben fél évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát az első vadászpilótanő.0_345.jpg

A 26 éves Misa Matsushima-nak gyerekkorában annyira tetszett a Top Gun film, hogy attól kezdve vadászpilóta szeretett volna lenni.3_373.jpg

Misa miután elvégezte a japán katonai akadémiát 2014-ben csatlakozott a légierőhöz és 2016-ban megszerezte a pilótaengedélyét.4_360.jpg

Amikor elkezdte a pilótaképzést még élt az a szabály, amely miatt Japánban a nők nem lehettek vadászpilóták. Ezért Misa eredetileg úgy tervezte, hogy a légierőnél szállítógépen teljesít majd szolgálatot.1_391.jpg

A tilalmat azonban 2015-ben feloldották, így Misa megvalósíthatta gyerekkori álmát és tavaly ősszel befejezte a vadászpilóta képzését. 2_375.jpgFőhadnagyi rangban a Njutabaru légi bázisra került, ahol egy Mitsubishi F-15J típusú vadászrepülőgépen védi japán légterét.7_282.jpg

A legtöbb országban a 90-es évekig nem engedélyezték, hogy a nők vadászpilóták legyenek. Törökország és a Szovjetunió kivételnek számít, mert a török Sabiha Göcken 1936-ban lett a világ első vadászpilótája. A Szovjetunióban is sok nőt képeztek ki vadászpilótává 1942-45 között, lásd a rettegett orosz Éjszakai Boszorkányokat.5_347.jpgKorábban írtunk arról is, hogy nyáron már álomgéppel utazhatunk Budapestről Sanghajba.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr4014658555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.03.01. 17:20:59

Érdekes, hogy egy ilyen klasszikusan szexista országban engedélyezték a dolgot. Egyébként teljesen rendben van, a nők szerintem is teljesen alkalmasak ilyen feladatra. Egy dolog aggasztana: hogy a méh–petefészek együttes hogyan bírja a túlterhelést. Esetleg egy katapultálást. Ez komoly dolog, nem gúnyolódásnak szánom. Nyilván megvizsgálták már a témát a szakértők, hiszen már más légierőknél is vannak női pilóták.

Érdekes lenne tudni valamit arról, hogy a harc közbeni startégiában van-e közöttük különbség.