Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Malév utaskísérők csúszdán és vízen

2021. február 04. - Hölgypilota

Malév légikisasszonyok vízi mentési gyakorlatával és szimulátor bemutatójával emlékezünk az egykori nemzeti légitársaságunk leállására annak kilencedik évfordulóján.malevhpcim.jpg

Mindkét eseményen kitüntették a elmúlt év Malév leg-jeit. Példaként említve a légiutas-kísérőknél több mint 800 órát repült egy évben a csúcstartó, 561 felszállással nyert egy másik. Az egy hónapban legtöbbet repülő utaskísérő pedig 106 óra 20 percet ért el.

malevhp3.jpg

Olyanokat is láttunk a Malév Training Centerében, amik mindennaposak ma is a fedélzeten.

malevhp4.jpgRáadásként a csúszdán mezítláb, egyenruhában mutatták be a menekülést.

malevhpcsuzda.jpgmalevhp2.jpgIlyet a szokásos tréningeken nem Malév kosztümben, hanem overálban gyakoroltak már akkor is. malevhpoltas.jpg

A tűzoltásra is felkészültek. Nekünk csak az eszközöket mutatta be egy tapasztalt oktató. De jó tudni, ha netalántán mégis előfordulna ilyen vészhelyzet, akkor tudják az elhárítás módját.

malevhp5.jpgA kabin szimulátorban történt a képzés, a légiutas-kísérő engedély megszerzését követően pedig évente ott gyakoroltak és vizsgáztak.
malevhpvizi.jpg

Ha a Malév járat a víz felett is repült, akkor a biztonsági bemutatón a felszállás előtt előkerült a mentőmellény. Viszont vízi mentési gyakorlat csak háromévente volt. A képen az önkéntes utasok már a medence mellett felállított "repülőgép fedélzeten" ülnek, jöhet az evakuálás. Részletek a videónkban. 

Kilenc éve, 2012 február 5-e volt a fekete péntek, amikor 66 évnyi működés után leállt a Malév. Ezen a napon készült a kép a földre kényszerült szomorú kék orrú Boeing sorról.

malevhpsor.jpgKorábban írtunk egy volt Malév pilótanőről, aki a légitársaság leállása után Kínában repült. Végül az egykori nemzeti légitársaságunkra emlékezve ajánljuk 20 darabból álló Malév Nosztalgia videó összeállításunkat.

süti beállítások módosítása