Az angol lány a repülés után azt mondta, hogy a 9 G olyan volt, mintha egy elefánt telepedett volna rá. 
Az angol lány a repülés után azt mondta, hogy a 9 G olyan volt, mintha egy elefánt telepedett volna rá. 
A holland Eva Claire Marseille bozótpilóta is volt Dél-Afrikában, ahol a leszállópályán csak a repülőgépre meredő zsiráfokat látott.

A beton mellett vártuk Varsóból a LOT Boeing B787-esének érkezését. Majd miután bejelentették, hogy a lengyel légitársaság jövőre Budapestről közvetlen járatokat indít New Yorkba és Chicagóba, bejártuk a repülőgépet kívül belül, az orrától a farkáig.

Harmadik éve Szalontai Zsuzsa segíti a német Matthias Dolderert a Red Bull gyorsasági repülőversenyben. A hétvégén Zsuzsa újabb budapesti futamgyőzelmet kért a világbajnok pilótától.

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér parkolójának bővítése miatt új helyre költözött Aeroparkban ezen a napon nagy „utasforgalmat” bonyolítottak le a Malév repülőgépei stewardessel és egykori Malév pilótákkal a fedélzeten.