Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Lilly az első magyar pilótanő

2012. március 08. - Hölgypilota

 s4.jpg

Lillynek már jogosítványa volt automobilra, amikor elhatározta, hogy a nők által még leginkább csak a földről csodált repülőgépet inkább maga szeretné vezetni. Az alig 20 éves Steinschneider Lilly a csinos női utasok egyikeként a férfi pilóták mögött balanszként kezdte, majd szorgalmasan kijárt a Wiener Neustadt-i repülőiskolába pilótaleckéket venni.

s6.jpg

Egy Etrich Taube típusú kétüléses monoplan repülőgépen gyakorolt. 

s2.jpg

- replikája a színes képen.s8.jpg

21 évesen megszerezte a repülőiskola 4-es sorszámú pilótaigazolványát.  Így ő lett 1912-ben a Monarchia idején az első magyar pilótanő.s0.jpg

Még abban az évben sok ezer ember előtt 60 méter magasan bemutatót repült.

s7.jpg

1913-ban pedig Budapesten megnyerte a gyorsasági repülőversenyt.s3.jpg

Akkor még rövid ideig tartottak a versenyek. Lilly egyhuzamban például 6 perc és 15 másodpercet töltött a levegőben és az általa  repült összes idő sem volt több, mint 10 perc 7 másodperc.  s5.jpg

Az első világháborúban azonban nem mint pilótanő, hanem ápolónő vett részt. Apja közbenjárására a hadügyminisztérium letiltotta, nem engedte repülni. Később pedig a férje és a világháború akadályozták abban, hogy repüljön. Érdemei azonban elévülhetetlenek. s9.jpg

A magyar női repülés száz évére vele emlékezve kívánunk minden kedves hölgypilótának és hölgyolvasónknak élményekben gazdag nőnapot.

süti beállítások módosítása