Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Képriport a Bombardier CS300-as utasszállító első leszállásáról Budapesten

2018. március 29. - Hölgypilota

Tegnap reggel a nagy ködben kint voltam Ferihegyen, és az alábbi fotóimmal bemutatom az airBaltic különleges új, regionális repülőgépét. 10_137.jpg

Az airBaltic lett nemzeti légitársaság Rigából érkező járatát olyan sűrű köd fogadta, hogy több géphez hasonlóan csak a második próbálkozásra tudott leszállni.2_339.jpg

A világ egyik legkorszerűbb regionális gépe heti három alkalommal közlekedik majd Riga és Budapest között.  7_252.jpg

A korábbi légcsavaros-gázturbinás Dash-8 Q400-asoknál a 145 székes Bombardier CS300-as gép mintegy 30%-kal több utast képes szállítani. 

9_141.jpg

Az airBaltic volt az első légitársaság, amely ezt a típust két éve a menetrendjébe állította.

6_263.jpg

Jelenleg 8 ilyen repülőgép üzemel a flottájában, a gépek számát 2019 végére 20-ra fogja növelni.  

1_352.jpg

A járat ugyan a hideg idő miatt nem kapta meg a vízsugaras köszöntést, de az ilyenkor szokásos tortás köszöntés ezúttal sem maradt el.  3_337.jpg

A tortát Yana Denisova, az airBaltic területi értékesítési menedzsere és Bogáts Balázs a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője vágta fel a SkyCourt-ban tartott ünnepségen.

11_118.jpg

Korábban írtunk az airBaltic négy pilótanőjéről és összeállítottunk egy videót is a leszállópályára hirtelen leereszkedő ködről. 

süti beállítások módosítása