Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Odett lobogó hajjal

2012. december 15. - Hölgypilota

A törékeny, mindig mosolygó, gyönyörű, hosszú hajú Odett Rousseau Balesi francia ejtőernyős világrekord ugrást hajtott végre, majd vizet érése után majdnem belefulladt egy tóba.

0_21.jpg

Az 1920-as évek végén Saigonban született Odett, apja repülőgépén már korán megismerkedett a repülés élményével. Párizsi tanulmányai alatt ejtőernyős szeretett volna lenni, de fiatal kora és a törékeny alkata miatt sokáig csak egy 25 méteres toronyból ugrálhatott.

5_47.jpg

7_36.jpg

Apja büszke volt a lányára, az anyja viszont óva intette, hogy ne csináljon „bohócot” magából, mivel akkor nagyon kevés nő vállalkozott erre a sportra.

4_46.jpg

A férje biztatására és segítségével, aki a francia ejtőernyős szövetség vezetője volt arra készült, hogy világrekorder legyen.

6_41.jpg

Odett több mint 8700 méter magasan, fekete selyem, gyapjúval bélelt kezeslábasban, szőrme csizmában, három pár kesztyűben, fagyálló szemüvegben, légzőkészülékkel és oxigénpalackkal, 22 kg súllyal a hátán ugrott ki egy katonai repülőgépből 1955 augusztusában.

Több, mint 8200 métert szabadesésben zuhant a föld felé és csak 400 méter magasan nyitotta ki az ejtőernyőjét. Ez akkor a legjobb női teljesítmény volt.

Odett sikeres ugrása egy tóban ért véget és mivel nem tudott úszni majdnem belefulladt, de szerencsére időben kimentették.1_51.jpg

Nemcsak a franciák, hanem mi is büszkélkedhetünk megszállott ejtőernyős lányokkal és olyan fiúval, aki az extrémitásig fokozza ezt a tevékenységet.

süti beállítások módosítása