Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Kinga érettségi előtt, ezüstkoszorú után

2014. augusztus 06. - Hölgypilota

Kóré Kinga vitorlázó repülő pilótanövendék a nyáron már komoly babérokat szerzett az Őcsényi Repülőklubban.

kk1.jpg

Kingával a nemrég befejeződött 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti és Vitorlázórepülő Elő-Európa Bajnokságon találkoztunk, ahol két héten át társadalmi munkában a szervező csapatot erősítette.

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium diákja a kezdetekről kérdezve elmondta, hogy két évvel ezelőtt is ott volt a Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságon Őcsényben, ahová a repüléseket vezető és egyébként pilóta édesapja hívta meg. Kinga szerint azzal a titkolt szándékkal, hogy megszerettesse vele a repülést.

kk2.jpg

Apja nem tévedett, azóta szinte minden szabadidejét repüléssel tölti.

Tavaly márciusban a pilóta képzésre a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet választotta, de augusztusban már klubot váltott. A csörlő gépes vontató kötéllel való felszállás mellett, ami a vitorlázóknál az alap, Őcsényben a menőbb formából, a motoros repülőgéppel való vontatásból is levizsgázott.

kk3.jpg

Kinga idén májusban a Légügyi Hatóság előtt levizsgázott, megszerezte a vitorlázó pilóta szakszolgálati engedélyét

Az idei nyár számára Őcsényben sikereket és rekordokat hozott. Felszállás után önerőből már több mint ezer métert emelkedett, szeretik őt a termikek. Leszállás nélkül egyhuzamban több mint öt órát repült, jó érzéke van az emelő légáramlatok, a termikek befogásához. Sőt, a légvonalban egy több mint ötven kilométerre levő másik repülőtérre is sikerrel landolt, az útvonal repülés sem fogott ki rajta. 

Nem megszokott, hogy valaki ötven repült órával a háta mögött már teljesíti a fenti feltételeket, bár Kinga kétségtelenül jó géneket örökölt. A felsorolt eredmények meghozták neki a nemzetközi „D” vizsgajelvényt, az ezüstkoszorút. 

kk6.jpg

Kinga a versenyeken a nagymenők környezetében kellő ösztönzést kapott, még a nyáron ötven kilométernél nagyobb távrepüléseket tervez. Pár napja az eddigi Nagyvasnak becézett hagyományos vitorlázó gépénél modernebb és jobb siklószámú műanyag gép pilótafülkéjébe ülhetett át. Nemcsak eredményei, hanem társadalmi munkája is segítette ebben. A modernebb Astirral várják őt az újabb rekordok.

kk7.jpg

Gép fotók: Retkes Tamás

Kóré Kinga, amióta repül, jobban beosztja az idejét.   A gímiben jobban odafigyel az órákon, sokszor már a szünetekben elkezdi a házi feladatot, aztán suli után irány a reptér.

A már meglevő angol és német felsőfokú, valamint a leendő francia nyelvvizsgájával az érettségi után az ELTE-n szeretne skandinavisztikát tanulni, majd ezen a területen kapcsolattartóként dolgozni. Vagy a „B” terve szerint a szüleihez hasonlóan légiforgalmi irányító képzésre jelentkezik.

kk4.jpg

Mióta repül, a pénzzel is ügyesebben bánik. A gépbérlés és a vontatás nincs ingyen, zsebpénze egy része is oda vagy repülési könyvekre megy.

Öcsényben a magyar válogatott, Diófási Orsi a klubtársa.

kk5.jpg

Az idei nyár Kinga számára a repülés izgalmaival és szépségével telik, télen pedig snowboardozik, de túrázni és utazni is szeret.

süti beállítások módosítása