Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Gyöngyösi Diána, új magyar kapitány a közforgalmi repülésben

2015. június 17. - Hölgypilota

Végre az első magyar kapitánynőt köszönthetjük Budapesten a Boeing repülőgép bal ülésében.1_317.jpg

Tegnap délelőtt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Krétáról visszatérő repülőgépet vízfüggöny, a betonon a férjén kívül az első útjáról visszatérő új kapitány kollégái, barátai, fotósok és a Hölgypilóták bloggere fogadták. A cseh Travel Service légitársaság első magyar és jelenleg Magyarország egyetlen aktív Boeing 737-es női kapitányával a földet érés után a Travel Service reptéri irodájában beszélgettünk.     

Gyöngyösi Diána kapitány lassan tíz éve repül Boeingen, három évig a SkyEurope egykori szlovák fapadosnál, majd annak megszűnése után 2008-ban a Travel Service budapesti bázisára került  és azóta a magyar Travel Service Kft. magyar lajtstromjelű gépeivel repül. A cégnek jelenleg is van Budapesten egy magyar lajstromjelű gépe.hpdia2.jpg

Fotó: Budapest Airport

Arra a kérdésünkre, hogy miként lett Boeing kapitány, Diána azzal kezdte, hogy ez nagyon sokáig tartott. Mint minden cégnél, szerinte náluk is igaz, hogyha nem kell az ember, akkor nehéz bekerülni és előrejutni, ha meg kell, akkor természetesen könnyebb, most szerencsére ilyen időket élünk.  A Travel Service nemrég belső pályázatot irt ki, ahol elfogadták a jelentkezését a kapitányi képzésre.

A kapitányi válogatás része volt egy pszichológiai, egy angol, egy műszaki és egy szimulátor teszt.  Ezeken mind meg kellett felelni. Ezután következett a szimulátor képzés, ami 4x4 óra volt és plusz a vizsga belőle.

A szimulátorképzésen két-két órában a bal és a jobb ülést váltogatva oktatták a kapitányi szerepre és a pilótafülkében való parancsnoki együttműködésre, majd a szimulátorban a hatóság előtt sikeresen levizsgázott.

Utána a képzés élesben folytatódott az úgynevezett line tréningen, ahol Diána már a baloldali, kapitányi ülésből utasokat is vitt oktatókapitány felügyelete mellett.

A line traininggel az volt az igazi szerencsém és örömöm, hogy itthonról repülhettem. Szakács Gábor, a Travel Service főpilótája volt az oktatóm. Budapesti indulásokkal teljesítettem a 10 szektort, ahol egy szektor a felszállás és leszállás közötti utat jelenti.  Külön öröm volt számomra, hogy a cég prágai bázisáról is repülhettem további két szektort, amit másnap követett a végső ellenőrző repülés. Ezzel én lettem a Travel Service negyedik, egyben első magyar női kapitánya két lengyel és egy szlovák kapitány társaságában.

hpdia4.jpg

Fotó: Budapest Airport

Arra a kérdésünkre, hogy milyen volt az első útja elmondta, hogy egy férfi pilóta volt az első tisztje, egyébként pedig minden úgy sikerült, ahogy az a nagykönyvben meg van írva,. Érdekességként említette, hogy a kapitányi ülés beállításánál rutinból először rossz oldalra nyúlt, pedig már korábban élcelődtek vele a kollégái, hogy ezt lesz a legnehezebb megszoknia.  Szerencsét hozó momentumként egynapos kapitányi szakszolgálati engedéllyel odafelé naposcsibéket is vitt a raktérben. Visszafelé Krétáról Budapestre gyakorlatilag hazajött, ezt a repteret nagyon ismeri és szereti. A vizes tisztelgés pedig meghatotta, még soha nem adott utasítást napfényben az ablaktörlők elindítására.  

Beszélgettünk Diánával kedvenc útvonalairól is, ami Európában a törökországi Antalya, mert ott a tenger felől leszállva mindig lehet látni egy csodaszép vízesést.  Egyébként egy kényelmes nagy reptér, jó az irányítás, gyors a kiszolgálás, és nagyon jól érthető, hogy mit mondanak a forgalomirányítók. Sok helyen ugyanis, teszi hozzá, különösen Egyiptomban és Franciaországban először nehéz megérteni a helyi akcentust.

hpdia5.jpg

A kanadai télből a karibi nyárba

Diána kedvenc útvonalai közé tartoznak még a téli Kanadából a karibi, egyenlítői nyárba való repülések is. Telente ugyanis a Travel Service egész személyzeteket kölcsönöz egy ottani légitársaságnak.  Bár Kanadában a téli repülés nehéz, viszont gyönyörű helyekre vitte már eddig is az utasokat a nagy hóból a forró nyárba.

Elmeséltük neki, hogy nemrég irtunk egy cikket arról, hogy egy indiai férfi utas a pilótanőt meglátva lemenekült a repülőgépről. Megkérdeztük tőle, hogy tapasztalt-e ilyen megkülönböztetést, vagy kapitányként számit-e rá?

Diána elmondta, hogy sokan kukkantanak be a lépcsőn felfelé menet a pilótafülkébe, nemcsak azért, hogy megnézzék, ki ül ott, hanem mert egyszerűen érdekli az embereket a pilótafülke. Az utasok különbözőképpen reagálnak a pilótanő jelenlétére.

hpdia3.jpg

Többször előfordult, talán legutóbb két hete, hogy egy magyar férfi kijelentette, nem bízik a pilótanőben, inkább leszállna. Amikor a vezető légiutas-kísérő azt mondta neki, hogy „akkor jó, viszontlátásra uram, forduljon vissza”, mégis meggondolta magát.

Viszont édes sztori volt, egyik útján, amikor bement hozzá a vezető légiutas-kísérő, hogy egy hölgy nagyon szeretne vele beszélni, mert sokat olvasott róla. Hitetlenkedve fogadta, mert akkoriban is kerülte a nyilvánosságot, de kiderült, hogy az utas még SkyEuropa-os pilóta korából olvasott róla cikkeket és látta őt az interneten, és nagyon örült, hogy egy híres pilótanővel repülhetett.hpdia7.jpg

A vitorlázó repülésben jöhetnek az új rekordok

Rád fordítva igaz a mondás, mondtuk neki, hogy minden sikeres nő mögött áll egy erős férfi, biztos családi háttér. Diána mosolyogva bólintott és szeretettel összenézett a mellette ülő férjével, majd hozzátette. A kapitányi kinevezés után szeretne többet foglalkozni a vitorlázó repüléssel, mert ott van még mit fejlődnie. Férje, Gyöngyösi András ott a klubtársa – tesszük hozzá: a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnöke is -, ahol sok barátja megszerezte már a gyémántkoszorút. Neki azonban a 350 vitorlázórepült órával még hiányzik hozzá néhány elem. Erre a következő rekordra koncentrál majd a közeli jövőben a közforgalmi repülésben végzett kapitányi munkája mellett.

Zárásként még egyszer gratulálunk Gyöngyösi Diána kapitánynak és férjét idézzük: "bár 200 gyémántkoszorús vitorlázórepülő pilótánk van, de csak egyetlen aktív Boeing hölgykapitányunk".  0_211.jpg

Fotó: Budapest Airport

Korábban is beszélgettünk egy másik pilótanővel, aki azóta már kapitány lett és ajánljuk Gyöngyösi Diána első kapitányi útjáról a másik anyagunkat is.

süti beállítások módosítása