Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Interjú Esther Vierra holland pilótanővel

2015. szeptember 25. - Hölgypilota

Korábban írtam már élményeimről a pilótafülkéből, amikor a Balatonról a Düsseldorfba tartó repülőgépet Esther Vierra vezette, akit most bemutatok.

esther1.jpgEsther elmesélte, hogy a kereskedelmi pilóta engedélye megszerzése után nem tudott egyből légitársaságnál elhelyezkedni. Volt kisgépes pilóta oktató, majd légikisasszonyként dolgozott egy Boeing fedélzetén. Aztán három éve, 23 éves korában felvették egy kisebb holland légitársasághoz, azóta vezet kereskedelmi repülőjáratokat a pilótafülke jobb oldali üléséből, mint első tiszt. 

Mióta repülsz az InterSky légitársaságnál? 

2015 június óta dolgozom az InterSky-nál. Előtte egy, az Egyesült Királysághoz tartozó második legnagyobb Csatorna-szigeten levő légitársaságnál repültem.

esther7.jpg

A fő ok, amiért céget váltottam az volt, hogy szerettem volna visszatérni a szárazföldre, mert a Guernsey szigeten egy kicsit elszigeteltnek, izoláltnak éreztem magam.  Most Ausztriában élek, amely megadja azt a lehetőséget, hogy közelebb legyek a Hollandiában élő családomhoz és könnyebben oda tudok utazni.

További előny, hogy az útvonalak itt sokkal változatosabbak. Az InterSky-nak ugyanis nem csak menetrendszerinti járatai vannak, hanem charterjáratokat is üzemeltet szinte Európa minden részébe. Számomra a sokszínűség, a változatosság az, amely annyira élvezetessé teszi a repülést. 

esther3.jpg

Az ATR 72-600 típusú légcsavaros, turbóhajtóműves repülőgépnél találkoztunk először a Hévíz-Balaton repülőtéren. Mióta repülöd első tisztként ezt a típust?   

2013 év óta az ATR repülőgép klasszikus típusain, az ATR 72-200 és 500, valamint a kisebb ATR 42-500 típusain repültem, most pedig az ATR 72-600-as típuson dolgozom, amit nagyon élvezek. Természetesen a repülés, a repülőgép viselkedése mindig ugyanaz, de ebben a típusban már digitális műszereket mutató képernyők miatt úgy érzem, mintha teljesen más repülőgépet vezetnék. Összehasonlítva a klasszikus típussal, a modern típussal repülni abszolút lenyűgöző élmény. 

Amikor az InterSkyhoz csatlakoztam, Toulouse-ban egy átképzésen kellett részt vennem, hogy hozzászokjak az új típushoz. Bár az elején úgy éreztem, amikor beléptem a pilótafülkébe, hogy minden más. De hamar megtanultam és könnyen hozzászoktam minden változáshoz, most már élvezem minden előnyét és kényelmét a pilótafülkének.  

0_227.jpg

Milyen volt Düsseldorfban oldalszélben leszállni? Én csak azt láttam, hogy a repülőgép orra nem a leszállópálya felé mutat és mintha göröngyös úton mentünk volna. Utólag bevallom, kicsit izgultam a földet érésig. 

A düsseldorfi leszállásnál volt ugyan oldalszél, de nem volt akkora, hogy ne lehetett volna könnyen kezelni. Ősszel és télen, amikor az idő majd megváltozik, sokkal erősebb oldalszelek lesznek. De az ATR típusú repülőgépek maximum 65 km/óra oldalszélben is biztonságosan le tudnak szállni a száraz futópályán.

esther4.jpg

Esther lassan Hévízt is alaposabban megismerheti, mert pihenőidejében pár órát mindig eltölt a városban, amikor Hamburgból, Berlinből, Friedrichshafenből vagy Düsseldorfból hozza az utasokat a Balaton környékére. Az InterSky osztrák regionális légitársaság gépeit ehhez a Mutsch Ungarn Reisen bérli. 

süti beállítások módosítása