Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Házassági évforduló a levegőben

2017. június 09. - Hölgypilota

Amikor a Thomson Airways pilóta házaspárja, mindketten kapitányok házassági évfordulójuk napján reggel elindult otthonról, úgy tudták, hogy mindketten máshova repülnek.4_294.jpg

Hayley és Henry Brewis az Egyesült Királyság-beli Thomson Airways pilótái a 27. házassági évfordulójuk napján is dolgozni indult. Reggel azzal búcsúztak el egymástól, hogy majd este, otthon ünnepelnek.

3_306.jpg

A nap további folytatása azonban váratlan fordulatot hozott. A feleség, Hayley Brewis, a London-Ibiza járatot teljesítő Boeing B737-es parancsnoka a pilótafülkében készült az útra és várta az első tisztjét. Egyszer csak nagy meglepetésére a pilótafülkében megjelent a férje és virágcsokor helyett közölte vele, hogy ő lesz a másik pilóta.1_319.jpg

A meglepetést a kollégáknak is sikerült az utolsó percig titokban tartani. De a boldog férj a levegőben még az utasoknak is elárulta, hogy a járatot házaspár vezeti, akik aznap ünneplik a 27. házassági évfordulójukat. Az utasok a bejelentéskor tapssal gratuláltak nekik.  A házaspár így nemcsak együtt tölthette a napját, hanem a férj jóvoltából Ibizára is elvitte a feleségét. Arról nem tudunk, hogy este hazatértek volna, vagy maradtak még egy-két napot a spanyol nyaralóhelyen.0_283.jpg

A házaspárok együtt repülése általában ritka, de nem szokatlan sem a repülőgépen, sem az űrben. Nemcsak Ibizára, hanem Friedrichshafenbe is érdemes elutazni.

süti beállítások módosítása