Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Red Bull Air Race egy szem pilótanője ismét a dobogón - videón

2017. szeptember 07. - Hölgypilota

A hétvégén Portóban voltunk és videót készítettünk Melanie Astles sikeres repüléséről.

melaniehp.jpg

Az újra indulás óta a Red Bull gyorsasági repülőversenyben két osztály repül, a mesterek – sajnos Besenyei Péter már nyugdíjas – mögött ott az utánpótlás. Ők ugyanazon a pályán csak gyengébb képességű és közös géppel repülnek, amiből három van.

Így az a pilóta, aki sikeresen megszerezte Spanyolországban erre a versenyre szóló engedélyét, az indulhat a futamokon. A kilenc pilótából csak hat versenyezhet, a gyengébbek nyilván kevesebbet.

melaniehostesshp.jpg

Jobbról egy portugál pilótanő, Minivel versenyez Red Bull színekben

Melanie például a budapesti futamon csak néző lehetett. Portóban elmondta nekem, hogy szeretne még az idén Amerikában is versenyezni, ehhez itt dobogóra kell kerülnie.

Az igyekezet az időmérőn nem hozott neki szerencsét, bár szombaton a legjobb időt repülte, csak közben elcsapott két kaput is, az egyiket láttam is. Késett a gépem és már a levegőből levideóztam, hogy edzenek a pilóták.

Mire kiértem a Duoró folyón felépített pályához, éppen Melanie repülte az időmérőt. Felhördült a közönség, amikor a kapu az ütközés miatt összeesett, Melanie meg büntetőpontokat kapott.

melaniekapuhp.jpg

Melanie másodikként indult vasárnap délben, itt a versenye videón.

Sokáig az amerikai pilóta mögött második volt, de az utolsóként repülő és az utánpótlás világbajnoki versenyt vezető német pilóta jobb időt repült, így Melanie harmadik lett.

melaniedobogohp.jpg

Összetettben Melanie ötödikként várja a folytatást,  Indianapolis például nem víz feletti verseny, akár meg is nyerheti.

Remélem, hogy pilótanőként van esélye felkerülni a nagymenők közé, akár jövőre is. A 14 pilótából kettő rendszeresen hátul muzsikál…. Bár a Forma 1 világa – autóban és repülésben – inkább az urak sportja. melaniehostesshp1.jpg

Irtunk korábban Melanie másik dobogós helyezéséről is, és ajánljuk a portói verseny győztese, a cseh Martin Sonka futamáról készített videónkat.  

süti beállítások módosítása