Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Lilly az első magyar pilótanő

2019. március 08. - Hölgypilota

s4.jpgLillynek már jogosítványa volt automobilra, amikor elhatározta, hogy a nők által még leginkább csak a földről csodált repülőgépet inkább maga szeretné vezetni. 

s6.jpgAz alig 20 éves Steinschneider Lilly a csinos női utasok egyikeként a férfi pilóták mögött balanszként kezdte, majd szorgalmasan kijárt a Wiener Neustadt-i repülőiskolába pilótaleckéket venni.s2.jpg

Replikája a színes képen. s8.jpg

21 évesen megszerezte a repülőiskola 4-es sorszámú pilótaigazolványát.  Így ő lett 1912-ben a Monarchia idején az első magyar pilótanő.s0.jpg

Még abban az évben sok ezer ember előtt 60 méter magasan bemutatót repült.s7.jpg

1913-ban pedig Budapesten megnyerte a gyorsasági repülőversenyt.s3.jpg

Akkor még rövid ideig tartottak a versenyek. Lilly egyhuzamban például 6 perc és 15 másodpercet töltött a levegőben és az általa  repült összes idő sem volt több, mint 10 perc 7 másodperc.  s5.jpg

Az első világháborúban azonban nem, mint pilótanő, hanem ápolónő vett részt. Apja közbenjárására a hadügyminisztérium letiltotta, nem engedte repülni. Később pedig a férje és a világháború akadályozták abban, hogy repüljön. Érdemei azonban elévülhetetlenek.s9.jpg

A nők kedvence, Brad Pitt világsztár nemrég vett egy Spitfire vadászgépet és elkezdte tanulni a vezetését.

süti beállítások módosítása