Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Ballon pilótanők egykoron és manapság

2022. október 25. - Hölgypilota

A francia kezdetek több mint kétszáz éve, a harmincas évek a múlt században és a hőlégballonok ma. Egykoron még a hölgyek a férjek mögött - mellett, ma pedig már ők a kapitányok a hőlégballonnal.

sophie99.jpg

 

Ballonnal fel, ejtőernyővel le

André-Jacques Garnerin francia katonatiszt körkupolás ejtőernyőt tervezett. Annyi közünk van hozzá, hogy a napóleoni háborúk idején két évig a budai várba tartották fogva. Innen szökött  volna meg az ejtőernyővel, de előtte kicserélték.

garnerin33.jpg

garnerin22.jpg

1797-ben Párizsban egy közparkban mutatta be repülő eszközét. Az ejtőernyő egy kosárban végződött és felülről hozzá kötötte a gázballont. 1000 méteren kioldotta a ballont és leereszkedett a földre.

garnerin11.jpg

Két év múlva kicsi felsége is felkéredszkedett a kosárba és sikeresen leereszkedtek. Igy Jeanne-Genevieve Garnerin első női ejtőernyősként vonult be a történelembe. A ledobott cédulákkal folyamatosan tájékoztatták a földön a közönséget a magasságról és a hangulatukról.

montgolfier22.jpg

Annak idején ezeket a kisérleteket nagy tömeg előtt mutatták be, akik a belépő díjaikkal finanszírozták is a fejlesztéseket. Bár a képen inkább a királyi udvar elkápráztatása volt a cél.

cissie_kent55.jpg

100 év után is megmaradt az emberek kíváncsisága, ha pilótanő tervezett egy rekordot.

 

Első nőként a sztratoszférában

 A Piccard család több nemzedéke híres repülési és más rekordokról. Inkább a férfiak vitték a prímet, de a feleség is ott járt, ahol addig még nő sohasem. Vajon milyen lehet 20 kilométer magasan repülni?

piccardford.jpg

A képen balra Henry Ford, aki nemcsak híres autógyáros volt, hanem a repülőgépeket és repülő motorokat is gyártott. Ő szponzorálta 1934-ben Piccardék magas légköri kísérletét a saját repülőteréről. 

piccard44.jpg

Nem véletlen hogy Piccard asszony az űrrepülés egyik előkészítője volt.

piccard22.jpg

A túlnyomásos kabint a kisérletnél egy hidrogén ballon vitte fel a magas légkörbe. A pilótája pedig Dr. Genevie Piccard, a professzor felesége volt. A házaspár közel 20 kilométer magasra repült és közben 300 kilométerre sodródott el az indulási ponttól.

piccard11.jpg

A földet érés kicsit kemény volt, de a rekord miatti öröm leolvasható a két Piccard házaspár arcáról.

 

Legfelső bírósági bírónő a kapitány a hőlégballon kosárban

Középkorúként repült először utasként hőlégballonnal. Az élmény egy életre a kosárba tartotta. Letette a pilótavizsgát, ma már kapitányként repül a hőlégballonnal.

judith_nakamura11.jpg

judith22.jpgJudith Nakamura civilben a New Mexico állam legfelső bíróságának tagja, amit a kosár oldalán található csapat névvel büszkén hirdet. Nem hiszem, hogy van más főbíró a világon, aki hőlégballon kapitány is.

judith44.jpg

 

Mosoly kapitány a szavannák felett

Egy afrikai hercegnő, aki állandóan mosolyog és hőlégballonnal repül vendégekkel a végtelen szavannák felett.

mosolyka1.jpgJoyce Beckwitt kapitány Kenyában repül, a kosárban nincs népviseletben. Mosoly kapitányként tisztelik.

mosolyka2.jpg

A hőlégballon a szelek szárnyán úszik a különböző magasságokban, bizonytalan a földet érés helye.

kenya11.jpg

Ha éppen több oroszlán vagy más vadállat jár arra, a kapitány nem esik kétségbe.

ballonfiesta.jpg

A címképen egy több mint 200 éve híres aviátor, irtunk róla régebben. Bár nem volt ennyi ballon az égen Szegeden, amikor utasként elvittek, videóm róla. Végül ajánlok egy TÓKSÓ-t egy magyar hőlégballon kapitánnyal.

süti beállítások módosítása