Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Női kapitány a világ leghosszabb kereskedelmi járatának tesztelésén

2019. november 17. - Hölgypilota

Két napfelkeltét is látott az úton Helen Trenerry kapitány, aki agyhullám mérővel a fején és egy első tisztekből álló személyzettel leszállás nélkül repült új rekordot London Sydney között.

q0.jpg

Az idén 100 éves Qantas ausztrál nemzeti légitársaság egy vadonatúj Boeing 787-9 Dreamlinerével a 17 800 km hosszú utat 19 óra 19 perc alatt repülték le. A fedélzeten önkéntes utasok viselkedését is tesztelték, akik többnyire a légitársaság alkalmazottjaiként 52-en voltak.  
q1.jpg

A Londonból a héten csütörtökön indult járathoz a Dreamlinert gyakorlatilag laboratóriummá változtatták és a pilóták fejére is szenzorokat helyeztek. A világon először vizsgálták azt, hogy ilyen ultra hosszú útra a repülőgép vezetéséhez elég–e egy kapitány és három első tiszt.  A megfigyelési adatok alapján határozzák majd meg például a személyzet optimális munka és pihenési idejét.

q2.jpg

A londoni kora reggeli felszállás után az utasok egyből vacsorával és pizsamával kezdtek, mert az ultra hosszú utazást szervezők úgy gondolták, hogy a terhelést a fedélzeten a sydney-i idő szerint könnyebb lesz elviselni.

A menüt is tudományosan alakították ki, hogy elősegítse az érkezési időzónába való átmenetet. Ebédet szolgáltak fel, amikor ebédidő volt, és vacsorát, amikor vacsoraidő volt Sydney-ben, és az utastér elsötétült, amikor Sydney-ben éjszaka volt.

q12.jpg

Az utasok erőnlétének megőrzésére tornát, jogát szerveztek, másrészt a több mint 200 utast szállító Dreamlineren volt elég hely a sétára is. Az utat végig repülte a légitársaság vezetője, aki az út végén a hangárban már beszélt arról, hogy fogantyúkat kérnek majd a Boeingtől a könnyebb felálláshoz és a tornához.

Az utasok az első napsugarakat az észak-európai felhők felett látták meg, majd közel 12 órával később, miután majdnem nyolc órát aludtak vérnarancssárga napkeltére ébredtek a Fülöp-szigetek felett.

q5.jpg

A kísérleti járat optimalizált útvonalon, az orosz, kazah és a kínai légteret is érintette, ezért a kapitány számára a legnagyobb kihívást az ismeretlen légtérben való repülés, és a vele járó nyelvi nehézségek jelentették.

A sikeres tesztrepülés után Helen kapitány a mikrofonokba elmondta: szívesen megismételné a repülést, de nem túl gyakran, mert hosszútávon fárasztó és szeretne olyan szabályozásokat, amelyek korlátozzák a pilóták ultrahosszú útjait. 

q15.jpg

Helen kapitány korábban a Boeing B767 gépen repülve már régen hozzászokhatott az időzónák átrepüléshez. Másrészt nem éppen szelíd motoros, Suzuki gépével ahol lehet több, mint 200 felett repeszt az utakon.

Londonból Sydneybe repülés általában 22 és 26 óra között tart, megállással a Közel-Keleten vagy Délkelet-Ázsiában. Sok utas a pihenés miatt úgy dönt, hogy egy éjszakával megszakítja az utazást Dubaiban, Bangkokban vagy Hong Kongban.

q16.jpg

A légitársaság viszont piacot lát a leszállás nélküli ultra hosszú repülésekben. A Quantas korábban harminc évvel ezelőtt 1989-ben már repült non stop London és Sydney között, de akkor utasok nélkül, amikor megvette az első Boeing 747-400-asát.

Harminc évvel ezelőtt az út az ég királynőjével több mint 20 órát vett igénybe és még plusz üzemanyagtartályra is szükség volt. Mivel minden csepp üzemagyag számított, a Boeing 747-est nem engedték taxizni, hanem a felszállóhelyre is úgy vontatták ki. A mostani tesztrepülésnél a Dreamlinerben viszont még közel kétórányi repüléshez elegendő üzemanyag is megmaradt. 

A múlt hónapban a légitársaság egy másik kísérleti repülésén a Dreamlinerrel a Sydney – New York útvonalat tesztelték. Még néhány teszt és az eredmények alapján döntenek arról, milyen járatokat és a fedélzet átrendezésével milyen ultrahosszú utakat kínálnak a közönségnek. q17.jpg

Az új kéthajtóművesek – a Boeing B787 és az Airbus A350 – lehetőségei más légitársaságok fantáziáját is megmozgatták. Nemrég Szingapúrból repültek ilyen utat New Yorkba, itt a beszámolónk róla.

süti beállítások módosítása